DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Fokozatosan csökkennek és megszűnnek a DRS-zónák?

Erre számítanak az Aston Martinnál: Andy Green szerint a zónák hossza rövidülni fog az új szabályrendszerben, néhányat ki is vesznek. Vettel annak örülne a legjobban, ha teljesen megszűnne a DRS.

A 2022-es szabályváltozások egyik fő célja olyan aerodinamikát alkotni – felhasználva a szívóhatás jelenségét is –, amely megkönnyíti az autók számára egymás követését és megelőzését: ezáltal pedig feleslegessé válik a művi eszköznek tartott DRS is. Az idei versenygépeken a biztonság kedvéért lesz mozgatható hátsó szárny, de ha az elmélet beigazolódik a gyakorlatban, a DRS-t kivezetik az F1-ből. Nem egyik napról a másikra, hanem a DRS-zónák fokozatos csökkentésével, magyarázta Andy Green az Aston Martin bemutatóján.

„Az FIA-n múlik, hogy a pályák nyomvonalának függvényében megfelelően módosítsák a DRS-zónákat” – magyarázta Green, a csapat technikai igazgatója a The Race alapján. „Gyanítom, hogy így fognak tenni. Ha bebizonyosodik az, amire számítanak, és az autók közelebbről tudják követni egymást, akkor nem lesz szükség annyi DRS-segítségre. Azt hiszem, hogy idővel a DRS-zónák csökkentését láthatjuk, néhányat pedig meg is szüntetnek. Úgy vélem, ez egy jó dolog lesz.”



Green a gokartozáshoz hasonlította a 2022-es autók vezetését, mivel a szívóhatás – szó szerinti fordításban talajeffektus – folytán nagyon közel lesznek majd a talajhoz és merev lesz az autó: egyúttal nagyon mozgékony és az egyenesekben, valamint tempós kanyarokban gyorsabb versenygépre számíthatunk a szakember szerint, ami a versenyzőket is megdolgoztatja.

A csapat négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel beismeri, hogy a „mesterséges” DRS segített az elmúlt években az előzések kivitelezésében, de abban bízik, hogy végső soron teljesen eltűnik a Formula-1-ből: „Lehet játszadozni vele, milyen hosszúak a DRS-zónák és mennyi van belőlük. De ideális esetben egyáltalán nincs szükség rájuk” – mondta a német.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: