DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Norris: Rühellem azt a kifogást, hogy nem vagyok elég tapasztalt

Egy fiatal versenyzőnek könnyű azzal takarózni, hogy még tapasztalatlan – Lando Norris nem szeret ezzel magyarázkodni. A brit következő fejlődési célja az, hogy kevesebb kis hibát kövessen el.

Lando Norris harmadik szezonját töltötte 2021-ben a Formula-1-ben – amely legjobb éve volt a világbajnokság hatodik helyével, négy dobogós pozícióval –, ennek ellenére még a mezőny kevésbé tapasztalt tagjai közé tartozik. A rutin rendkívül fontos tényező az autósport csúcsán: de a brit nem szeret ennek hiányával takarózni.

„Mindig is utáltam azt a kifogást, hogy hiányzik a tapasztalat. Könnyű arról beszélni, hogy még nem vagyok elég tapasztalt, én viszont rühellem ezt mondani. Rühellem, hogy néha ezt kell mondani, és nem akarom elhinni, hogy ha visszatérek egy téli szünetről, akkor ösztönösen mindent jobban fogok majd tudni” – mondta a Motorsport.com-nak Norris.

A 22 éves pilóta számára a tapasztalat egy adott kategóriában sokáig ismeretlen fogalom volt, hiszen a Formula-1 előtt sosem töltött annyi időt egyetlen bajnokságban sem, hogy rutinosnak nevezhesse magát.



„Sosem teljesítettem egynél több szezont egy kategóriában sem a kadét osztály óta, ezért nehéz lett volna arról véleményt alkotnom, milyen különbséget jelentenek az évek. Mindenesetre nagyon boldog vagyok az előző szezonban mutatott fejlődésemmel és a gyenge pontokon végzett munkával. Úgy vélem, erősséggé sikerült alakítanom őket. Néhányon még dolgozni kell, de összességében sokkal jobb munkát végeztünk” – beszélt arról, hogyan javult 2020-hoz képest.

A McLaren ifjonca különösen 2021-es szezonja első felével volt elégedett, amikor sikerült kihasználni és dobogós helyezésekre fordítani a lehetőségeket, például mások büntetését. Egy területen azonban még van mit javulnia: bár nagy baklövései nem voltak, a kis hibákból is kevesebbet akar elkövetni.

„Egy pár helyszínen egyértelműen én rontottam, mint Brazíliában, amely valószínűleg az egyik legnagyobb hibám volt a szezon során” – beszélt a Sao Pauló-i Nagydíjról, ahol Carlos Sainzcal ütközött a rajtnál. „Apró dolog volt, mégis sok pontot veszítettünk, egyébként lehet, hogy a Ferrari előtt lettünk volna azon a futamon. Talán két-három verseny volt még, amelyen nem voltam annyira ott, egy-két hellyel hátrébb végeztem a kelleténél. De nem voltak nagy baleseteim, amelyek pontokba kerültek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: