DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Norris: Mindent megtettem a csapatért

Lando Norris úgy véli, annak ellenére, hogy a McLaren kikapott a Ferraritól a konstruktőri bajnokságban, ő és a csapat örülhetnek a 2021-ben megélt sikereknek. A fiatal brit elégedett és az eddigi legjobb szezonjának tartja a tavalyit.

Norrist érkezése óta ígéretes tehetségnek tartják, ám az elmúlt év során sikerült olyan teljesítményt produkálnia, amellyel a róla kialakult eszményi képet is sikerült túlszárnyalnia. A brit az év második versenyén, Imolában dobogós helyezést ért el, a szezon során pedig további hármat szerzett. Oroszországban megszerezte élete első pole-pozícióját, a futamon pedig kis híján első győzelmét is. 

Mindez önmagában is elképesztő eredmény, amit tovább fűszerez az a tény, hogy az ifjú brit a szezon nagy részében felülmúlta csapattársát, a tapasztalt Daniel Ricciardót. 



„Határozottan ez volt az eddigi legjobb szezonom, ami természetesen jó dolog, amikor a harmadik évemet töltöm itt. Szóval igen, nagyon boldog vagyok” – kezdte a fiatal mclarenes. „Nyilvánvalóan ez volt a legsikeresebb évem, néhány dobogós helyezéssel, az 1-2-vel Monzában és az első pole-pozíciómmal az F1-ben. Úgy gondolom, sok mindent sikerült elérnem” – tette hozzá.

Norris elégedett a McLarennel, és úgy véli, a wokingiak büszkék lehetnek a 2021-es szezonra, annak ellenére is, hogy a konstruktőri bajnokságban elvesztették a harmadik helyért folyó csatát a Ferrarival szemben. „Úgy gondolom, mindent megtettem a csapatért és ott voltam mellettük, amikor lehetőségünk volt a dobogóra állni, pontokat szerezni, és versenyben tartani magunkat a Ferrarival szemben” – magyarázta.

„Igaz, egy kicsit talán elhúztak. Mégis úgy gondolom, az én oldalamról, sőt, a csapatunk számára is nagyon jó volt ez az év és örülnünk kell annak, amit elértünk” – folytatta a brit, aki végül a hatodik helyen zárta az egyéni világbajnokságot, míg csapattársa csupán a nyolcadik lett – kettővel mögötte.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: