DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Elégedett lehet a Mercedes az időmérő után

Gyakorlatilag minden a terv szerint alakult a német márka számára Toto Wolff szerint. A Mercedes csapatfőnöke úgy látja, jó a tempójuk, ám a Red Bull még okozhat meglepetéseket vasárnap.

A szabadedzések után egyértelműen látszott, hogy a Mercedes elkapta a fonalat és előnyben van a nagy rivális Red Bullhoz képest. Az időmérő edzésen végül Lewis Hamilton fantasztikus kört rakott össze, amivel megszerezte a pole-pozíciót a Katari Nagydíjra, melyet először rendeznek meg a Formula-1 történetében.

Bár Valtteri Bottas harmadik helyének köszönhetően mind a két pilótájuk ott van az élmezőnyben, Max Verstappen kihozta a maximumot az autójából és sikerült beférnie az első sorba, ezért Toto Wolff úgy gondolja, továbbra sem lehetnek nyugodtak a futamot illetően.



„Jó helyzetben vagyunk az első és a harmadik pozíciókkal, mi magunk is ezt a változatot választottuk volna. Rendben leszünk, mert ez a tisztább része a pályának. Viszont, ha Max jól rajtol és átveszi a vezetést, akkor nehéz dolgunk lesz. Az autónk jó, de nekik is nagyszerű sebességük volt ma az egyenesekben egy nagyobb szárnnyal. Találtak némi teljesítményt, szóval holnap jó helyen kell végeznünk, hogy pontot szerezzünk. Vissza kell szereznünk néhányat, mert Abu Dhabiban mi szeretnénk megnyerni a bajnokságot” – mondta Wolff a Sky Sportsnak nyilatkozva.

A hátsó szárnyával gondba került ezen a hétvégén a Red Bull, de legutóbb a Mercedes járt pórul, mivel akkor szabálytalannak minősítették az elemet Hamilton versenygépén. A szakember szerint apróságok dönthetnek.

„Természetesen nincsenek aggályaink, mindig a szabályokon belül kell maradni. Láthattátok Brazíliában, hogy bármi megtörténhet és gyorsan változhatnak a dolgok. Nem számítottunk rá, hogy így járunk, de vagy cselekszünk vagy nem. Ez a játéknak a képe” – tette hozzá.  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: