DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A defekt sem vette el Gasly örömét

A remek teljesítményt egy furcsa, sárga zászlót előidéző esettel koronázta meg Pierre Gasly, aki tudni véli, ki vezetett a defekthez. Nem aggódik ugyanakkor, sőt, elégedetten értékelt.

Az AlphaTauri franciája eddig egész hétvégén kiemelkedően teljesít. Pénteken mindkét szabadedzésen bezsebelte a második helyet, szombaton pedig mind a harmadik gyakorláson, mind a kvalifikáción a negyedik hely jutott neki, közvetlenül a Mercedesek és Max Verstappen mögött.

Gasly azonnal a pozitívumokkal is kezdte, amikor a szombati program végén nyilatkozott. Nem is lehetne elégedettebb azzal, amit eddig tapasztalt. „Az autó egész hétvégén lenyűgöző. Ez a pálya az egyik kedvencem is, remek rajta vezetni. Abszolút a határon autózhattam” – áradozott a francia, aki negyedik helyét is stabilnak érezte, de ki tudja, mi lehetett volna még belőle. „A Q3-ban az utolsó körön másfél tizednyi javításnál jártam, nagyon közel lehettem volna Valtterihez. Nem tudom, ő javított-e, de az én köröm nagyon szépen alakult.”



Egészen a 15-ös kanyarig. Épp hogy csak befejezte volna a kört, Gasly defektet kapott, és meg is lendült miatta a sárga zászló. A visszajátszásokon látszottak az AlphaTauri repkedő alkatrészei, és szerinte is ez volt a probléma, nem a gumi szerkezete. „Belülről elég sokkoló volt, hogy az autóról csak úgy lepotyogott az első szárny, és kivágta a gumit. Tudjuk, hogy az első szárnyunk elég gyenge a többiekéhez viszonyítva, elhagytam Bahreinben, Monzában és Szocsiban is. Elég törékenynek tűnik. Meg kell persze még néznem, hogy történt, de szerintem nem fordultam annyira nagyon szélesen. Csak hirtelen eltört a szárny” – magyarázta a jelenetsort, ami egyúttal be is betonozta Lewis Hamilton pole-pozícióját.

Gasly kemény versenyre készül; bár csapata nagyszerűen teljesített, nem csak ők voltak ezzel így. „Végtére is megtettük, amit meg kellett, negyedikként végeztünk a két topcsapat mögött, legyőztük a McLareneket és a Ferrarikat. Sokkal gyorsabbnak tűnünk, mint általában. De nem számítottam arra, hogy az Alpine is ennyire gyors lesz. Nagyon szoros csata várható holnap” – vetítette előre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: