DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Verstappen: Lágy keveréken nem az igazi

Összességében úgy érzi a vb-éllovas, jó napot zárt, és osztja a többiek véleményét a pályát illetően. Természetesen még előttük is sok munka áll, főleg ha az időmérős tempót nézzük.

Új helyszínre érkezett a tripla hétvége utolsó felvonásaként a Formula-1. A katari aszfaltcsík annak ellenére, hogy ismeretlen terep, azt a képet hozta, amit már a szezon korábbi részében is láthattunk: a Mercedes és a Red Bull egálban.

Az első szabadedzést Max Verstappen nyitotta az élen, és ugyan a villanyfényes délutáni gyakorláson Valtteri Bottas, de még Pierre Gasly is megelőzte, világbajnoki riválisa, Lewis Hamilton előtt tudott maradni. Elégedetten is értékelte a napját.



Persze tudja, ezek még csak az első tapogatózó körök voltak, és sok kell még a sikerhez. „Először vezettünk este, szóval fontos volt, hogy megértsük, hogyan viselkedik az autó. A közepes és a lágy keverék között elég nagy a kontraszt, a lágyakon nem is voltam valami hű, de bámulatos. De most először vagyunk itt, szóval sok a tanulnivaló” – foglalta össze a pénteket.

A bajnokaspiráns, akit végül nem szankcionáltak utólag az Interlagosban történtekért, fontosnak tartotta hozzátenni, hogy az új hely jó választás volt. „Őszintén szólva nagyon élvezetes vezetni. Ez egy roppant klassz pálya” – értett egyet kollégáival a Red Bull hollandja.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: