DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Tart a Ferrari az időmérőtől

Küzdelmes napot zárt Charles Leclerc és Carlos Sainz is, egyelőre nem éreztek rá a katari pályára. A McLaren mellett az AlphaTaurival való csatára is készülnek.

Az első szabadedzésen még ott voltak a legjobb tízben, a villanyfényes gyakorláson azonban már kiszorult onnan a Ferrari párosa. A konstruktőri harmadik helyre pályázó alakulat szépen fejlődött az utóbbi időben – különösen új erőforrásuk érkezése után –, de ezúttal küzdelmes munka árán érhetik csak el, hogy jó helyzetben távozzanak Katarból a verseny után.

Így látja legalábbis a két pilóta. Igaz, elsősorban az egykörös tempó miatt aggódnak, de éppen elég sokat számíthat az is. Leclerc dolgos estére számít. „Azt hiszem, mindent kipróbáltunk, amit akartunk ezen az új pályán. Ez remek, most pedig dolgozhatunk egész éjjel, hogy visszanyerjünk némi időmérős tempót, mert igen, ebből a szempontból kissé híján vagyunk a teljesítménynek” – fogalmazott a monacói a pénteki program végén.

Szerinte most nem lesz olyan egyszerű legyűrni az ellenfeleiket, mint eddig, bár reménytelen sem. „A versenytempó erősnek tűnik, ami mindenképpen jó dolog. Az időmérős tempón kell dolgoznunk. Az AlphaTauri ismét nagyon erősnek látszik, szóval azt hiszem, ők és a McLaren lesznek az ellenfeleink. Most még mögöttük vagyunk, de biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk, ami hiányzik” ­ bizakodott.



Sainz is csak egyetérteni tudott csapattársával. „Igen, dolgoznunk kell rajta. Különösen a lágy gumin nem érezzük túl jól magunkat, az elsőkkel szenvedtünk leginkább. Találnunk kell némi tempót, hogy egy egész körön át életben tarthassuk a gumikat, és az első tengelyen is kicsit erősítenünk kell. De a hosszú etapok a keménnyel jónak tűnnek. Most már csak a lágyakkal kell biztosra mennünk” – vélekedett.

Ami a pályát illeti, szintén osztoznak a lelkesedésben. Megannyi társukhoz hasonlóan nekik is tetszik az új helyszín. Leclerc nagyon élvezi, Sainz pedig egyenesen magasztalta. „Elég intenzív ezekben az autókban, egyszerűen szupergyors. Nehéz elmagyarázni a sebességet, de őrületes. A gyors kanyarok révén érezhetjük, micsoda szörnyetegeket vezetünk idén. Őszintén szólva kicsit borzongató is volt. Ez egy mentális próbatétel, bíznod kell abban, hogy lesz tapadásod, és képes leszel azt a sok G-nyi erőt átvinni azon a rengeteg kanyaron, amelyen itt átszáguldunk. Igazi kihívás” – örült a pályának a spanyol.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: