DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Az Alpine duója örül Zhou érkezésének

Fernando Alonso és Esteban Ocon is elismerő szavakkal nyilatkozott csapatuk saját nevelésű versenyzőjéről, aki jövőre bemutatkozhat a Formula-1-ben. Jó szereplést várnak tőle.

Jövőre ismét gazdagodik egy újonccal a Formula-1 mezőnye, Guanyu Zhou lép feljebb a Formula-2-ből. A sportág első kínai pilótája az Alfa Romeo színeiben áll majd rajthoz, de eddig nem a svájci csapat gondoskodott róla; az Alpine-akadémia neveltje, akik sportszerűen engedik át őt az ellenfélnek.

Zhou az alsóbb kategóriákban remekül teljesít, és Alpine-os kollégái, akikkel közvetlenül együtt is dolgozhatott, úgy látják, helye van a száguldó cirkuszban. A Katari Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján – melyen a Formula.hu is részt vehetett – Fernando Alonso és Esteban Ocon is megszólalt a hírrel kapcsolatban.



A kétszeres világbajnoknak már volt lehetősége jobban megismerni a fiatal tehetséget, és örül, hogy jövőre versenytársak lehetnek. „Örülök neki, rendes gyerek. Nyilván idén már az akadémiánk tagja is volt. Eltöltöttem már vele néhány napot, mikor tavaly év végén teszteltem a régi Renault-t, Bahreinben és Abu Dhabiban. Jó a kapcsolatunk, és boldog vagyok, hogy megkapta a lehetőséget” – méltatta a leendő F1-est.

Szerinte ez nem csak neki nagyszerű hír. „Az F1-nek általánosságban is javára válik ez, és Kínának is jó. Nagyon várom már, hogy versenyezhessek ellene, szeretném a lehető legjobban köszönteni” – lelkendezett a spanyol, aki Antonio Giovinazzi kiszorulását a királykategóriából azzal kommentálta, hogy sajnos ez a sport így működik. Zhou debütálásáról Ocont is megkérdezték, ő is szép jövőt jósol neki, és arra számít, az Alpine-nevelt hamar felveszi majd a ritmust.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: