DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

Hamiltont méltatja és az Alfáktól tart Russell

Igazi vadállat vagy! – üzent Hamiltonnak jövő évi csapattársa a Sao Pauló-i Nagydíj után. George Russell saját helyzetükkel már nem ennyire elégedett, a brit ráadásul még az Alfa miatt is aggódik.

Hamilton hétvégéje eseménydúsra sikeredett, a brit világbajnokot most aztán tényleg nem kerülte el a káosz. A motorbüntetésen még csak-csak felül lehetett kerekedni, de az FIA többszörös vizsgálódása kétségkívül hatással volt Hamilton kedélyállapotára. Nem úgy teljesítményére, a brit ugyanis mindentől függetlenül, vasárnap elképesztő bravúrt hajtott végre.

A hétszeres világbajnok a tizedik rajtpozícióból vágott neki a futamnak, és már a korai szakaszban látni lehetett, hogy a dobogóra, sőt, akár a győzelemre is esélyes lesz. A Mercedes mindennel megpróbálkozott, végül azonban Hamilton önerőből megelőzte riválisát, Max Verstappent, ezzel behúzta a futamgyőzelmet és csökkentve hátrányát az egyéni bajnokságban.

Russell, aki korábban „minden idők legnagyobbjának” nevezte Hamiltont, a verseny után a közösségi médiában méltatta jövő évi csapattársa Brazíliában nyújtott teljesítményét és erőfeszítéseit. „Később majd visszanézem! Gratulálok, igazi vadállat vagy!” – címezte üzenetét Hamiltonnak a Twitteren.



Kihívás volt ez a hétvége

Hamiltonhoz hasonlóan Russell is nehéz hétvégét élt át Brazíliában. A csalódottság már az időmérőn elkezdődött, amikor is Mr. Szombat életében először kapott ki csapattársától. A brit a legrosszabb kvalifikációjának nevezte a péntekit.

A tizenhetedik helyről rajtoló Russellnek végül sikerült megelőznie a tizenharmadik helyen autózó Latifit a versenyen, de a pontok ígyis elérhetetlenek voltak számukra. A Williamsnek gyakorlatilag egész hétvégén nem volt esélye középmezőnybeli riválisával szemben a tempóbeli különbség miatt.

„Ez egy nagyon trükkös verseny volt, egészen az utolsó szakaszig” – nyilatkozta Russell a futam leintését követően. „Úgy tűnik, nagyon küzdünk, amikor a gumik romlani kezdenek és ez nagyban befolyásolja az autó aerodinamikáját. Amikor feltesszük az új abroncsokat, olyan érzésünk van, mintha teljesen átalakulna az autó” – magyarázta.

Mint mondta, összességében mégsem lehet elégedetlen a végeredménnyel, hiszen négy pozíciót lépett előre annak ellenére, hogy milyen rossz volt a tempójuk a hétvégén. Russell sokkal inkább az Alfa Romeo miatt aggódik. A korai második bokszkiállás nem volt elegendő ahhoz, hogy Kimi Räikkönen elé kerüljön, így a brit williamses attól tart, hogy a maradék három versenyen az olasz istállóval szembeni 12 pontos előnyük kevés lesz. A két csapat a konstruktőri nyolcadik helyért harcol.

„Meg kellett tennünk, hogy esélyünk legyen a pontszerzésre” – utalt a korai bokszkiállásra Russell. „Sajnos azonban nagyon messze voltunk a tempójuktól, és amikor láttuk, hogy Kimi mit művelt az utolsó szakaszban, az Alfa nagyon erősnek tűnt” – tette hozzá.

„Mindent bele kell adnunk az utolsó versenyeken, mert könnyedén szerezhetnek nálunk több pontot, azzal pedig elúszna a nyolcadik helyünk” – zárta gondolatait a brit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: