DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Vettel továbbra is hisz a győzelemben

A kezdeti nehézségek ellenére javult az Aston Martin teljesítménye az idén, ám egyelőre még mindig a középmezőnyben tartózkodnak. Sebastian Vettel nem igazán boldog ezzel, de próbál pozitív maradni.

Miután tavaly elég korán bejelentették, hogy a négyszeres világbajnok távozik a Ferraritól jó néhány csapattal szóba hozták, de még annak is felmerült a lehetősége, hogy visszavonul és befejezi a pályafutását. Vettel végül az Aston Martinhoz igazolt, amely a tavalyi Racing Point istállóból alakult át az idei szezonra.

Az idény elején nem jöttek úgy az eredmények, ahogyan azt a csapatnál szerették volna és a német pilóta sem találta a helyét, ám a Monacói Nagydíjtól kezdve jött az áttörés, onnantól kezdve pedig a nyár végéig egészen jó formába került. Bakuban dobogóra állhatott és a Hungaroringen is komoly esélye volt a futamgyőzelemre, igaz ott végül kizárták a versenyből, miután az autója nem felelt meg teljesen a szabályoknak.

Vannak tehát bíztató jelek és többek között ezért is versenyzik még mindig, ám azt sem titkolta, hogy kissé elégedetlen a jelenlegi helyzetével.



„Az elégedettség, amikor áthaladok a célvonalon, már nem ugyanolyan, mint korábban volt. Ha egyszer megnyersz egy versenyt, vagy dobogóra állsz, utána a szurkolók hatalmas lökést adnak neked és bizonyos értelemben megerősítenek téged. Most versenyek után egy nyolcadik vagy tízedik helyet kapok, és bár úgy érzem, hogy tényleg jó versenyt futottam, hibák nélkül, nem igazán ezekért a pozíciókért vagyok itt. Talán el vagyok kényeztetve, megszoktam, hogy nyerek, és az élen vagyok” – mondta Vettel a Sky Sportsnak adott interjúban.

A Red Bullal és a Ferrarival korábban sikeres versenyző úgy látja, még mindig esélyes a győzelemre, másként már valószínűleg nem lenne a mezőnyben.

„Lawrence nagyon komolyan veszi a munkát, a csapat pedig jó úton halad. Minden, ami történik, nagyon-nagyon ígéretes. A menetrendet meghatározni mindig nehéz, mert mindenki hasonlóan tervezget. Minden csapat vissza akar térni a győztes útra, legyen az a McLaren, vagy az Alpine, de jelenleg két alakulat küzd egymással az élen, majd ott van a Ferrari.

„Én még mindig hiszek abban, hogy van egy verseny, amit meg lehet nyerni, különben nem indulnék többé. De persze, ha megnézed a statisztikákat, a 12., vagy a 10. rajthely messze van a pole-pozíciótól. Mindenesetre semmit sem bántam meg és azt hiszem, ez a legfontosabb” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: