DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Hamilton: A Red Bull gyorsabb nálunk

Az első szabadedzésen még a Mercedes-fiúk kezdtek jobban, később azonban jött a válasz Max Verstappentől a Mexikóvárosi Nagydíj péntekjén. Lewis Hamilton el is fogadta ezt a tényt.

Testvériesen megosztozott a Mercedes és a Red Bull a pénteki edzéselsőségeken. Az Ezüst Nyilak magabiztosan lódultak neki a Mexikóvárosi Nagydíj hétvégéjének, Valtteri Bottas vezetésével az élen nyitottak, Hamilton pedig a második helyen követte a finnt. A második szabadedzésen azonban fordult a kocka, Verstappen kalapálta el a mezőnyt, beleértve a Mercedeseket is, akiknek majdnem fél másodpercet adott.

A címvédőn nem tükröződött különösebb aggodalom, amikor a pénteki program végén nyilatkozni indult, mintha elfogadta volna, hogy az a felállás, ami már több versenyen is előfordult idén. Szerinte az ő csomagjuk alapvetően nem is rossz. „Az autó általánosságban rendben van, semmi komolyabb gondom nem volt vele. Azt hiszem, mindent kihoztunk belőle, ami benne volt. Jelenleg egyszerűen csak gyorsabbak nálunk” – kommentálta a szabadedzéseket.



Itt-ott persze akad javítanivaló, de tudják, hogy mivel lehetne lecsípni a hátrányból. „Nem vagyunk kétségbeesve. Igyekeztem a beállításokon dolgozni, de híján vagyunk a leszorítóerőnek, ezért a fél másodperc különbség közöttünk. Jól állunk ahhoz, hogy csatázhassunk velük. De most mindenképpen gyorsabbak nálunk.”

Hamiltonnak mozgalmas napja volt egyébiránt, az első gyakorlás után beidézték a felügyelők, mert egy pályaelhagyás után nem kerülte meg a bóját, amikor visszaküzdötte magát a helyére. Végül ő és a hasonló vétségért vizsgált Kimi Raikkönen is csak megrovást kapott. Amikor az esetről kérdezték, a hétszeres világbajnok csak tömören tudott reflektálni rá: „Nem igazán tudom, mit mondhatnék erről.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: