DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

Russell több kockázatot fog vállalni

Kiváló formában van idén a Williams brit pilótája, aki úgy érzi, a szezon hátralévő futamain tovább feszegetheti a határokat és a következő néhány versenyen nyugodtan lehet bevállalósabb.

Több okból is nagy figyelem irányult az idei szezonban George Russellre. A fiatal brit versenyző a maximumot hozza ki az egész idényben a Williams autójából, a kiváló időmérős teljesítményei és a Belgiumban szerzett dobogója pedig sokakat meggyőzött. Ennél is nagyobb beszédtémát adott viszont a Mercedeshez való szerződése, hiszen a 23 esztendős pilóta Valtteri Bottas helyére érkezik jövőre.

Ennek tudatában nyugodtabb lehet a saját karrierjét illetően, ráadásul a csapata is elég jó eséllyel pályázik a konstruktőri tabella nyolcadik helyére. Russell azonban szeretne még többet elérni, ezért keményebben akar versenyezni a hátralévő futamokon. Mindennek már Austinban is jelét adta, ahol fantasztikus rajtot vett az utolsó pozícióból.



„Azt hiszem, egy időre lekerült rólam a nyomás ezekre az első körökre. Sokkal magabiztosabb vagyok ahhoz, hogy tényleg támadni tudjak. Az utolsóról a 14. helyre jutni egy erős kezdés volt számomra. Az a helyzet, amelyben most vagyunk, lehetővé teszi, hogy igazán feszegessem a határokat, és őszintén nagyon élvezem ezt” ─ idézte Russelt a Racefans.

A grove-i istálló pilótája elismerte, hogy voltak hibái a közelmúltban, ám úgy gondolja, ez is a játék része.

„Nem vagyok az a versenyző, aki rengeteg hibát követne el, de most mindent ki akarok adni magamból. Ezért lehetett látni egy kisebb hibát a harmadik szabadedzésen és a kvalifikáción Zandvoortban. Próbálok a határokig elmenni, hogy lássam, maradt-e még bennem valami az utolsó versenyekre” ─ tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: