DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Ocon: Még egy kör és defektet kaptam volna

A mezőnyben egyedüliként egyetlen szett intermediate gumin teljesítette az F1-es Török Nagydíjat az Alpine franciája: bejött a rizikó, hiszen pontot szerzett, de a vége már nagyon necces volt.

Bár egy darabig úgy tűnt, az élmezőnyből is néhányan meghúzhatják ezt, végül Esteban Ocon lett az egyetlen, aki kerékcsere nélkül teljesítette a Formula-1-es Török Nagydíjat. Ezzel olyan tettet hajtott végre a francia, amire legutóbb 24 éve volt példa: az 1997-es Monacói Nagydíjon fordult elő ugyanis utoljára, hogy egy versenyző – konkrétan Mika Salo – egyetlen szett abroncsot használva pontot tudott szerezni egy versenyen, amelyen a teljes távot lefutották.

Ocon azonban épp csak megtartotta a tizedik helyezését, és Mario Isola Pirelli-főnök szavaival egybecsengve elismerte, hogy a gumik már a végüket járták az autóján, ahogy az az alábbi képen is látható:

 

„Nagyon nehéz volt, de legalább adtunk egy kis pihenőt a srácoknak: úgyis annyi bokszkiállást csinálnak az egész évben, hát most menjünk végig anélkül!” – kezdte viccelődve Ocon, akit a PlanetF1.com idéz. „Komolyra fordítva a szót: trükkös volt a vége, még néhány kanyar és elbuktam volna ezt a pontot. Jó, hogy lett jutalma a dolgoknak a végén, mindenki más miatt is örülök ennek az egy pontnak. Viszont még egy kör, és szerintem defektet kaptunk volna. Kockázatos lépés volt, de ma működött.”

„Egyértelműen nem ez volt a legjobb hétvégénk. Az egy pont valamelyest menti a dolgokat, de vár ránk némi munka, hogy visszatérjünk arra a teljesítményszintre, ahol néhány futammal ezelőtt voltunk. A végére kell járnunk ennek Austinban” – tette hozzá a pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: