DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

Russell: Készen állok a világbajnoki harcra

George Russell sajnálja, hogy nem versenyezhetett már az első másodperctől a győzelmekért és a világbajnoki címért, ugyanakkor úgy érzi, később kifizetődik majd a mezőny végén szerzett tapasztalat.

Az idei Magyar Nagydíjon végre révbe ért George Russell a Williamsszel, ugyanis 2019-es debütálása után megszerezte első pontjait a grove-i istállóval. Sokat emelt a brit megítélésén az is, ahogyan a 2020-as Szahíri Nagydíjon Lewis Hamiltont helyettesítette a Mercedes színeiben.

A 23 éves versenyző tulajdonképp megnyerte azt a versenyt, azonban az utóbbi évek egyik legzavarosabb bokszbakija, majd később egy lassú defekt is megfosztotta attól. A Williamsbe visszaülve továbbra is a pontokért küzdött, s amellett, hogy már a Q3-ba is eljuttatta az FW43b-t, Magyarországon megszerezte első williamses pontjait is.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés

 

Sokan úgy érzik, kár elfecsérelnie még több időt a mezőny végén, de Russell ezt másképp látja: „Készen állok a világbajnoki harcra és a futamgyőzelmekért folyó küzdelemre” – jelentette ki George Russell a GPFans Globalnak.

„Szerettem volna már az első perctől ezekért a célokért harcolni az F1-ben, de ha visszanézek 10-15 év múlva, azt mondhatom majd, hogy ez a tapasztalat a mezőny végén kifizetődő volt számomra” – folytatta a Williams pilótája, akit már sokszor hírbe hoztak Valtteri Bottas ülésével kapcsolatban.

Nem számít, hol leszek jövőre. Akár futamgyőzelmekért, akár csak pontokért kell majd küzdenem, minden tőlem telhetőt bele fogok adni!”

Csatlakozzatok a Formula Aréna Facebook-csoportunkhoz, ahol nem maradtok le a legfontosabb hírekről és a nyári szünet alatt sem hagyunk benneteket unatkozni, mert nálunk sosincs megállás!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: