DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Verstappen: Innentől Wolff ne is hívogasson minket

A vasárnapi incidens sok emberben sok mindent megváltoztatott. Jos Verstappen például úgy érzi, a Mercedes csapatfőnöke ezennel abba is hagyhatja a feléjük indított telefonhívásokat.

Nyílt titok volt, hogy a Mercedes élénken érdeklődik Max Verstappen iránt, ami nem is csoda, mivel évek óta láthatjuk, hogy az egész mezőny egyik leggyorsabb (sokak szerint már A leggyorsabb) pilótája és Lewis Hamilton sem versenyezhet már örökké, alaposan benne van a korban.

Helmut Marko már 2019 áprilisában elismerte, hogy Toto Wolff rendszeresen felhívja telefonon Jos és Max Verstappent is, azzal a céllal, hogy egy napon saját csapatához csábítsa a holland ászt. Az idősebb Verstappen ugyan tagadta, hogy fiával is beszélgetett volna a csapatfőnök, de azt elismerte, hogy vele több alkalommal is megtette ezt.

Max Verstappen a kórházban kötött a Brit Nagydíjon történt ütközést követően (aminek okozásáért Lewis Hamiltont meg is büntették, de csak olyan mértékben, hogy utána még így is megnyerhesse a futamot), édesapjának pedig nagyon nem tetszett, ahogy Hamilton és a Mercedes látványosan ünnepelt a leintést követően, ezért megkérte a csapatfőnököt, innentől ne is hívogassa őket.

Ezzel meg is romlik az eddig jó viszony?


„Az ember ne ünnepeljen már egy győzelmet ekkora kitörő eufóriával, miközben a versenyzőtársa éppen a kórházban van és nem is lehet tudni, mi van vele. Toto Wolffról ugyanezt gondolom” – ecsetelte véleményét Jos Verstappen az F1-insider.com hasábjain.

„Évek óta jó kapcsolatban vagyunk, rendre felhívott telefonon, hogy elhúzza előttünk a mézes madzagot. Szerintem mindenki tudja, hogy miért. Ugyanakkor az elmúlt két napban egyáltalán nem igyekezett kapcsolatba lépni velünk. Most pedig akkor már ne is hívogasson innentől” – tette hozzá a holland.

Az 1997-es világbajnok is úgy gondolja, túl nagy volt a nyomás Hamiltonon és a hétszeres világbajnok hibázott, mindenáron előzni akart, az ütközés kockázatának árán is. „Lewis elmérte azt a helyzetet. Szerintem túl nagy nyomást helyezett rá a tény, hogy Max Verstappen legyőzi őt a hazai versenyén is, ezért tudat alatt hatalmas rizikót vállalt. Szerintem bármelyik másik futamon elemelte volna a lábát a gázról” – nyilatkozta Jacques Villeneuve.

Helyrejön a viszony a két rivális között, vagy ismét egy olyan rivalizálást láthatunk, ahol egymás torkának ugranak, mint annak idején (többek között) Ayrton Senna és Alain Prost?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: