DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek
F1

Összetart Hamilton, Russell és Norris

Nagy-Britanniát jelenleg három versenyző képviseli az F1-ben, és bár sokszor elhangzik, hogy „ez verseny, nem teadélután”, mégis oda-vissza adják egymásnak a dicséreteket.

A három pilóta hazai nagydíja következik Silverstone-ban, ami jó indok volt arra, hogy az egymáshoz fűződő, pályán kívüli viszonyukról kérdezzék őket. George Russellnek és Lando Norrisnak is alkalma adódott arról beszélni, milyen érzés honfitársakat is a mezőnyben tudni, illetve mindketten esélyt is latolgattak.

A trió tagja között generációs különbségek is vannak, Lewis Hamilton hétszeres világbajnokként már elérte karrierje csúcsát, míg Norris és Russell a jövő bajnokai; a trónkövetelők, az utánpótlás. Ez a tény azt is jelenthetné, hogy eltávolodnak egymástól, főleg Hamilton a két fiataltól, de Russell szerint erről szó sincs. „Jól kijövünk, őszintén szólva” – mondta a Williams-pilóta, aki jelenleg épp a Hamilton melletti ülésre pályázik. Szerinte kölcsönös megbecsülés érezhető, még a hétszeres bajnok részéről is. „Akármikor egymásba botlunk, mindig váltunk pár szót, és úgy gondolom, nagyon erős tisztelet van hármunk között” – folytatta.

Szavai akár még a versenyszituációkra is érvényesek lehetnek, az Osztrák Nagydíj különleges rádiós pillanata volt ugyanis, amikor Hamilton Norris előzése után méltatta fiatal ellenfelét. Russell a bajnok ezen gesztusán nem lepődik meg. „Nyilvánvalóan Lando és én nagyon tiszteljük mindazt, amit Lewis elért, de ez fordítva is így van. Lewis is tisztelt minket, mint a két feltörekvő fiatalt, akik féltökéletes munkát végeznek.”



Russell persze nem csak lehetséges jövő évi csapattársára néz fel, vele majdnem egyidős kollégáját is elismeri. „Lando is káprázatosan teljesít most. Szóval valóban megvan közöttünk a tisztelet.” Szégyenkezni neki sincs oka, hiszen a korábban sereghajtóként elkönyvelt Williamsszel versenyről versenyre a pontokért küzd.

Ami a vb-harcot illeti, Russell érthető módon bízik Hamilton sikerében. „Még sok van hátra. A Mercedest és Lewist sosem szabad leírni, kivételes csapat. Most úgy tűnik, minden Maxnak és a Red Bullnak kedvez, de a Formula-1-ben egy szívdobbanás alatt megváltozhat minden.”

Reményeiben Norris is osztozik. A McLaren csillaga, aki azt sem tudta hirtelenjében, hogyan köszönje meg a címvédő kedves szavait, szintén támogatja Hamiltont a bajnoki csatában. „Remélem, a miénk lesz” – fogalmazott Norris egész Anglia nevében, utalva arra az attitűdre, amit a nemzet a labdarúgó Európa-bajnokság alatt mutatott. „De nehéz meccsnek tűnik, és Max nagyon erős, szóval nagy valószínűséggel ez most Hollandiáé lesz.”

Bár Norris Verstappennel is jó viszonyt ápol, nem kérdés számára, mi a döntő tényező abban, kiért szorít. „Támogatom Lewist. A honfitársam. A legjobbakat kívánom neki.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: