DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Mercedes: Hamilton körönként hat-hét tizedet veszített

Több mint fél másodpercre becsülik a hétszeres világbajnok autója sérüléséből adódó tempóvesztését az F1-es Osztrák Nagydíjon – ráadásul emiatt a hátsó gumikat is elkoptatták.

Még az előző hetinél is rosszabbul alakult Lewis Hamilton számára a második spielbergi futam: még a verseny féltávja előtt problémák jelentkeztek az autóján. Mint később azt Toto Wolff elárulta, vélhetően az egyik rázókőn áthajtva sérülhetett meg a brit W12-ese, méghozzá olyan mértékben, hogy a Mercedes-főnök szerint ez 30 százalékpontnyi leszorítóerő-veszteséget jelentett a címvédő számára.

hamilton-mercedes-spielberg-1



Andrew Shovlin, a Mercedes vezető pályamérnöke mindezt köridőre is lefordította futam utáni értékelésében: „Úgy tűnik, a sérülést a 29. kör végén szedte össze, éppen mielőtt behívtuk volna” – idézi a Formula1.com a szakembert, aki szerint tehát az első kerékcsere előtt keletkezett a kár Hamilton autójában. „A leszorítóerő-veszteség nagyjából hat-hét tizedmásodperc körül volt, ám mivel mind az autó hátuljáról származott, ez felborította az egyensúlyt is, emiatt pedig tönkretettük a hátsó abroncsokat a csúszkálással.”

Ez utóbbi tényező késztette arra a Mercedest, hogy másodszor is kihívják a bokszba Hamiltont, amellyel nem veszített további pozíciókat, hiszen Valtteri Bottas és Lando Norris már ezt megelőzően elment mellette. „Elég nagy volt a teljesítményvesztés, emiatt pedig úgy terhelte a gumikat, hogy vélhetően nem ért el volna velük a végéig” – erősítette meg Wolff.

Hamilton úgy érezte a futam után, hogy a sérülés miatt esett vissza a másodikról a negyedik pozícióba, amit Shovlin is megerősített, hozzátéve: „Összességében frusztráló ez kicsit, mind a teljesítmény szempontjából, mind amiatt, hogy egyben kellett tartanunk az autót.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: