DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek
F1

Russell: Életem versenyét futottam

George Russell szerint óriási eredmény ez számára és a csapat számára is: úgy lett 12., hogy senki nem esett ki és több előzést is be kellett mutatnia.

Parádés hétvégét teljesített a Williamsszel George Russell, hiszen a fiatal brit pilóta a 14. helyet szerezte meg az időmérőn, majd az elrontott rajtja után remek tempót diktált és végül a 12. pozícióban zárta a futamot - több előzést is bemutatott, a stratégiát is végrehajtotta, érthetően elégedett volt saját teljesítményével.

rus_1



"Ez egy nagyon jó délután volt, több előzést is sikerült bemutatni, elmentem Tsunoda mellett is a pályán és sikerült Esteban Ocon, valamint az Alfa Romeók előtt végeznem" - mondta a versenyt követően Russell. "A körülmények trükkösek voltak, nehéz volt úgy megfelelő hőmérsékleten tartani a gumikat, hogy ne kopjanak el túlságosan, de az autót jónak éreztem és nagyon jól végrehajtottuk a taktikát is. A 12. hely nagyszerű eredmény és odáig merészkednék, hogy azt mondjam: ez volt az eddigi legjobb futamom."

Russellt a teljesítményért felelős vezető, Dave Robson is megdicsérte a Williamsnél. "George képes volt mindent megcsinálni, amit kellett, életben tartotta a gumikat és egy nagyon megérdemelt 12. helyet szerzett, miután bemutatott egy tökéletes előzést Tsunodával szemben. Úgy érte el ezt a helyezést, hogy nem esett ki senki és rosszul sikerült az első köre, ez óriási eredmény és egy jó visszajelzés a csapat részére a háttérben végzett kemény munkáért."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: