DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

„Két nap alatt lemásoljuk a többiek újításait”

Titkolóznak a csapatok, a padlólemez hátsó szekcióját sokan szándékosan rejtegették az autóbemutatók során. Pat Fry az Alpine-tól azt is megmagyarázta, miért: ezt a területet pofonegyszerű lemásolni, így egy hét alatt már a saját autóra felkerülhet az utánzat.

A sajátos 2021-es szabályok befagyasztották a karosszéria fejlesztését, az aerodinamika terén viszont kötelező módosításokat írtak elő: változik a padlólemez és az autók hátsó szekciójának néhány másik pontja. Nem véletlen, hogy a csapatok éppen ezt a területet rejtegették bemutatóik során: a renderelt képeken elsötétítették a komponens szóban forgó részét, az élőben bemutatott W12-re pedig egy egyértelműen nem végleges (hiszen szabálytalan) padlólemezt szereltek.



„A titkolózás középpontjában a padló oldalsó területe áll, az abroncs előtti rész, a fékcsatornák. Az, hogy ezek változására hogyan reagáltak a tervezők. Mindenki próbálja szárazon tartani a puskaporát” – mondta a RaceFans.net-nek Pat Fry, az Alpine technikai igazgatója. Az időhúzás nem ok nélküli, hisz ezt a területet nem bonyolult lemásolni: egy rivális csapat megoldását már napokon belül a szélcsatornában, sőt élesben tudják tesztelni.

„A valóság az, hogy ha látok valamit egy rivális autóján, egy eltérő elemet vagy más formájú padlólemezt, akkor azt két nap múlva a csatornában tudjuk tesztelni, egy héten belül pedig felkerülhet az autóra. Egy nagy szabályváltozás történt – még ha az autó egy behatárolt területén is –, de nagyon könnyű lenne reagálni és megnézni, hogy más megoldása jobban működik-e. De ilyen a Formula-1 természete, nem igaz? Mind úgy gondoljuk, okosak voltunk, ezért megpróbáljuk rejtegetni, amit kitaláltunk. Az, hogy mennyire gyors a megoldás, a bahreini versenyen derül ki” – mondta Fry.

Ráadásul ha egy csapat meg is mutatta tényleges padlólemezét, azt sem jelenti, hogy azt az egyetlen megoldást dolgozta ki és tartja nyerőnek. Fry azt jósolja, az összes istálló többféle alternatívát ki fog próbálni a kérdéses területen.

„Arra számítok, hogy kismillió tesztelemet látunk majd mindenkinél Bahreinben és az első pár futamon. Szerintem nem csak egy helyes megoldás van, rengeteget ki kell próbálni, hogy eljussunk a megfejtéshez” – mondta a műszaki szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: