Egyelőre teljes a káosz Sebastian Vettel szerződésével kapcsolatban, az egyik sajtóértesülés szerint a német már nemet is mondott az ajánlatra, egy másik szerint még nem is kapott semmit, egy harmadik úgy tudja, hogy már a másodikat kapta - az általános vélekedés mindenesetre az, hogy Vettel 2021-re aláír még a Scuderiához, utána viszont leválthatják, ha nem javul jelentősen a teljesítménye.
"Olyanok dörömbölnek az ajtón, mint Carlos Sainz és Daniel Ricciardo, mert szeretnének egy top3-as autóba ülni" - mondta Karun Chandhok, a Sky Sports F1-es szakértője a csatorna videójában. Azt is elmondta, hogy ő kit választana.
"Van azért különbség Ricciardo és Sainz között. Danny már megkapta a lehetőségét egy topcsapatnál, míg Sainz nem. Szeretném látni, hogy ő is kap egy ilyen esélyt. Szerintem nagyszerűen megy a McLarennél, újjáéledt, szintet lépett. Ha fogadnom kellene, akkor azt mondanám, hogy a Ferrari most még megtartja Sebet egyszerűen azért, ami most zajlik, 2022-től viszont látom náluk Carlost" - magyarázta.
Chandhok szerint egyébként az a minimum, hogy Vettel jóval kevesebb fizetést fog kapni jövőre, hiszen Leclerc révén megvan a Ferrari alapköve, aki így többé nem a német, ehhez fog igazodni a pénze is.