DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Zúgolódnak az F1 szabadságolt alkalmazottai

Több csapat után a Formula-1 vezetése is lépett: költségkímélés végett 250 dolgozót küldtek szabadságra, míg az igazgatók, beleértve Carey-t és Brawnt, fizetéscsökkentést vállaltak.

A Formula-1 azon túl, hogy egy világbajnokság, egy 500 alkalmazottat foglalkoztató vállalat is, amelynek irodái Londonban, Nagy-Britanniában találhatók, abban az országban, amely a koronavírus által legjobban sújtott területek közé került.

A brit kormány a válságkezelés részeként biztosít egy lehetőséget a cégeknek, amelynek értelmében a fizetett szabadságra küldött dolgozók bérének 80 %-át átvállalják – így a cégek nem kényszerülnek elbocsátani az alkalmazottakat. Hétből három angliai bázisú csapat, a McLaren, a Williams és a Racing Point már élt ezzel az opcióval, most pedig az egyik fő bevételi forrásától, a versenyrendezési díjaktól eleső Formula-1 is hasonló útra lépett.

Ross Brawn és Chase Carey fizetéscsökkentést vállalt


A Daily Mail szerint a Formula-1 500 alkalmazottja felét, 250 főt küldött fizetett szabadságra. A mellőzött dolgozók nem örülnek: „Az állandó személyzet zúgolódik a bánásmód miatt” – olvasható a lapban.

Költségcsökkentő intézkedésként a Formula-1 elnök-vezérigazgatója, Chase Carey 20 %-os fizetéscsökkentést vállalt, csakúgy, mint 15 igazgató, beleértve Ross Brawnt. A következő két hónapban jár nekik kisebb bér, majd az aktuális helyzet fényében mérlegelnek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: