A Brazil Nagydíjon Valtteri Bottas kitartóan kergette az előtte lévő Charles Leclerc-t a friss közepes abroncsokon, mígnem erőforrása felmondta a szolgálatot, s a Mercedes-motor füstfelhőben tört ki. Az esetet követően bejött a safety car, és ez a műszaki meghibásodás a feje tetejére állította az egész Brazil Nagydíjat.
Lewis Hamilton megtapasztalhatta Nico Rosberg oldalán, mennyire kellemetlen is, mikor egy pilóta a saját csapattársával karöltve esik ki a versenyből, hiszen ők ketten számtalanszor értek össze a versenyek hevében, s egy alkalommal, a 2016-os Spanyol Nagydíjon a kavicságyban végezte mindkét Mercedes.
„Természetesen nem az a legjobb dolog, ami valakivel történhet, hogy összeütközik a csapattársával. Személyes tapasztalatból tudom, és ez egy csapatnak sosem jó. Biztos vagyok benne, hogy nem volt szándékos, de sokkal jobban oda kell figyelni ilyen helyzetekben.”
„A legnagyobb terhet az jelenti, hogy tudjuk, mennyi ember áll mögöttünk, ez nem csak rólunk szól. Mikor ennyien megbíznak bennünk, hogy hibátlanul elvégezzük a munkánkat, aztán pedig történik valami ilyesmi, az borzasztó érzés tud lenni” – mondta Hamilton a GP Fans oldalának.
Alexander Albonnal szemben Lewis Hamiltonnak is megvolt a maga incidense a Brazil Nagydíjon, de a thai-t élete első dobogójától elütő brit azonnal elnézést kért a tettéért, s később megkapta a kilökésért járó ötmásodperces időbüntetést is, így csak a hetedik hely lett végül Hamiltoné.