DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Raikkönen: Nem ezt akartuk, de ez van

A Mexikói Nagydíj időmérője sem hozta meg az áttörést az öt verseny óta szenvedő Alfa Romeónak. A csapatnál a stratégiában és a szabad gumiválasztásban bíznak.

Az eredménylista hátsó harmadában – a 14. és 15. helyen – végzett az időmérőn a két Alfa Romeo Racing C38. Frederic Vasseur csapatfőnök úgy fogalmazott: „Nem ezekre a rajtpozíciókra számítottunk, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ezen a futamon a múltban sok versenyző vágta már magát keresztül a mezőnyöm a stratégiának köszönhetően.” A csapat a szabad gumiválasztás jelentette előnyében bízik. De hogyan látták a szombati napot a versenyzők?

„14. pozíció, nem ezt akartuk, de ez van” – kezdett rá jellemző felütéssel Raikkönen. „A különbség az előkelőbb pozícióhoz képest nem volt nagy, ezért csalódást keltő az eredmény, hiszen az autó rendben volt egész hétvégén, a korábbi szakaszokban pedig versenyképesebbnek tűntünk. Majd meglátjuk, hogyan alakul a holnap: van rá esélyünk, hogy más gumin kezdjünk, mint az előttünk levők, és reméljük, hogy ez a kezünkre játszik.”



Antonio Giovinazzi egy hellyel hátrébbról, a nyolcadik sorból indul: „Nehéz időmérőnk volt. Hibát követtem el az utolsó szektorban, ami néhány tizedembe került, de nem hiszem, hogy a végén sok mindenen változtatott volna. Nem lesz könnyű versenyünk holnap, át kell tekintenünk, milyen lehetőségeink adódhatnak. A gumik elhasználódása magas szintű lesz, különösen a lágy keveréken rajtolóknak, ebből kifolyólag rajtpozíciónk egyik pozitívuma, hogy mi választhatjuk ki, min kezdünk. A helyes stratégia megtalálása és a gumik kezelése fontos lesz, ha fel akarunk zárkózni” – mondta az olasz.

Bár a csapat bízik abban, hogy a stratégia segítségével sokat nyernek a versenyen, az istálló egyik fő problémája jelenleg épp a hullámzó gumikezelés. Az Alfa Romeo rossz szériája a Belga Nagydíj óta tart, öt futamon mindössze három pontot gyűjtöttek, mindet Giovinazzi jóvoltából.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: