DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Mercedes: Sajnos alaposan visszaestünk

Délelőtt még elsőként végzett egy Ezüst Nyíl, délutánra nem volt közük a legjobb helyekhez. Az istálló elismeri a visszaesés tényét, de bőven van még ötletük a hétvégére, hogy feljavuljanak.

Mexikó évek óta nem a Mercedes vadászterülete, a pénteki nap után úgy tűnik, ez idén sem fog változni. Az első gyakorláson ugyan Hamilton még villantani tudott, utána azonban a riválisok sokkal többet gyorsultak, mint a brit, aki a délelőtti idejénél is rosszabbat ment az FP2-n. Egyelőre a negyedik és ötödik pozíció a Japánban hatodszor is konstruktőri bajnokká váló istállóé, de még látnak esélyt a felzárkózásra.

„Nem éppen a legkönnyebb napot zártuk, a pálya rettentően csúszós és még az autó egyensúlyával is szenvedtem délelőtt. A második szabadedzésre már sikerült egy kicsit fejlődnünk, az egyensúly rendben volt, de még mindig szenvedünk a tapadáshiánnyal. A Ferrari és a Red Bull is igen erősnek tűnik ezen a pályán, de még jócskán vannak területek, ahol javíthatunk a hétvégén” – idézi Valtteri Bottast a Mercedes sajtóközleménye.

A Mercedes péntek délután a Ferraritól és a Red Bulltól is elmaradt


„A lágyabb keverékű gumik nagyon szenvednek ezen az aszfalton, tavaly még rosszabb volt, ebben is sikerült némi haladást elérnünk. Végre zsinórban több jó kört is tudtam menni lágyakon. A kemény keverék stabilan és egyenletesen teljesített, ez még érdekesebbé teszi a helyzetet, szerintem vasárnap számos különböző stratégiát látunk majd” – tekintett előre a finn, aki végül délután negyedikként zárt, három tizeddel megelőzve csapattársát.

Az istálló főmérnöke is vegyes érzésekkel várja a hétvége további részét. „Nem tudtuk, mire számíthatunk idén, tavaly ugyanis az évad legrosszabb versenyét futottuk itt. Délelőtt egész jónak tűnt a tempónk, de délutánra sajnos alaposan visszaestünk. Igaz, rengeteg ötletünk van arra, hol indultunk rossz irányba, de az egykörös és a hosszabb etapokon is javulnunk kell.”

„Mérnöki szempontból nagy kihívás ez a feladat, az éjszaka meg kell vitatnunk, hol és hogyan tudnánk javítani a tempónkon” – ismerte el Andrew Shovlin. A Mercedes számára rossz hír, hogy fölénye ellenére Sebastian Vettel is úgy érzi, hogy a Ferrariban is bőven maradt tartalék.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: