DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Vettel újra nevet, béke van a Ferrarinál

Egy felfrissült és újra laza Sebastian Vettelt, valamint egy magabiztos, ám a leckét megtanuló Charles Leclerc-t kapott vissza az F1 Szocsiban azok után, hogy a Ferrari a Szingapúri Nagydíjon is megőrizte kiváló formáját. Ha a csütörtöki hangulatot vesszük alapul, a jóslatokkal ellentétben nincs veszélyben a csapategység, de az évek alatt már megtanultuk: ez gyorsan megváltozhat…

Mint egy falat kenyér az éhezőnek, úgy kellett már a győzelem a Ferrari négyszeres világbajnokának, Sebastian Vettelnek, aki a több mint egy éve tartó győzelmi ínség hatására az utóbbi időszakban kezdte egy depressziós tinédzser benyomását kelteni. Szingapúrban összejött neki, így legkevésbé sem meglepő módon az Orosz Nagydíj csütörtöki sajtónapján már egy másik Vettelt kaptunk vissza: Délkelet-Ázsiából az orosz riviérára érkezve a német olyan hangulatban volt, mint fénykorában. Egész nap mosolyogva járt-kelt, magabiztosságot sugalmazott és nem maradtak el a tőle megszokott csípkelődős poénok sem.

 vettel-portre-szocsi1



„Nagyon örültem az eredménynek, jólesett, hogy ismét felállhattam a dobogó legfelső fokára. Nyilvánvalóan sokkal jobban éreztem magam, mint például Monzában. Remek hétvége volt, hiszen minden nagyszerű érzés, amikor jól zársz és ura vagy a saját helyzetednek” – mondta a négyszeres világbajnok a szingapúri diadalról, és szellemesen szót ejtett arról is, hogy ezúttal miért maradt el a szokásos „csapatrádión éneklős” ünneplése a levezető körben. „Elfelejtettem bekapcsolni a rádiót” – mondta a hallgatóságát megnevettető pilóta, aki hozzátette: „A hétvége előtt többen is kérdezték, hogy mit éneklek a rádióban, ha esetleg megnyerem a futamot, de egyszerűen semmi nem ugrott be. Lehet, hogy annyira gondolkodtam ezen, hogy ezért voltam csendesebb, a gondolataimban elmélyülve…”

Egyetlen győzelem nem fordítja ki a sarkából a világot, de tény, hogy Vettel újra magabiztosnak tűnik, ráadásul mindez egy kulcsfontosságú időszakban történik. Az elmúlt hetekben több ízben pusmogták a paddockban, hogy a sikertelenség lassan felőröli, aminek akár az is lehet a vége, hogy a Ferrari elküldi (állítólag a vörösök tárgyaltak is néhány versenyzővel a színfalak mögött), esetleg maga dönt úgy, hogy egy évvel a szerződése lejárta előtt szögre akasztja a bukósisakot. A pilóta hangsúlyozta, hogy a legnehezebb időszakban sem hagyott alább az önbizalma: „Soha nem éreztem magam kettes számú versenyzőnek, és szerintem nincs is értelme ezen gondolkodni. Mindig a legjobbat próbálom nyújtani az autóban ülve, ami egyszer jó eredményhez vezet, máskor sajnos nem. Amikor kevésbé, akkor próbálom megérteni, hogy mi történt, és igyekszem javulni. Ennyire egyszerű ez, nem szeretem túlkomplikálni a dolgokat. Szingapúrban sem gondoltam a monzai eseményekre, kizárólag a versenyre koncentráltam” – mondta a német.

Vettel szerint az előszezont uraló, majd a szezonkezdettől egészen a nyári szünetig botladozó, azóta viszont magára talált Scuderiának van oka arra, hogy bizakodóak legyenek a folytatással kapcsolatban. Noha abban mindenki egyetért, hogy a vb-t magabiztosan vezető Lewis Hamiltont és a Mercedest nem fenyegeti veszély, a vörösök formajavulása arra jó lehet, hogy kiéleződjön, esetleg elmérgesedjen a házon belüli csata Vettel és Leclerc között. A monacói pilóta szingapúri rádiós kirohanásai alapján akár arra is lehetett következtetni, hogy máris elérték a robbanáspontot, Szocsiban azonban mindketten igyekeztek bizonygatni, hogy nem így van.

 vettel-portre-szocsi2

„Szerintem túl sokan, túl sok mindent magyaráznak bele a rádióüzenetekbe” – mondta Vettel.  „Ha a focistákon lenne mikrofon, és minden egyes szavukat kielemeznék az adott játékhelyzetekben… Szerintem nincs értelme ezen lovagolni. Természetes, hogy az ember sokkal érzelmesebb versenyzés közben, szóval engem az sem érdekelne, ha valaki idiótának nevezne vezetés közben. Ez része a játéknak. Charles nyerni akart, és teljesen érthető, hogy csalódott volt, amikor azt látta, mögém került. Jómagam ugyanígy reagáltam volna. Ha nem így lenne, az azt jelentené, hogy nem is érdekel igazán, amit csinálsz.”

A német hozzátette, hogy szerinte a házi csata nem mérgezi meg a kapcsolatukat: Kemény csatát vívunk és nyilvánvalóan csalódottak vagyunk, ha nem nyerünk. Viszont a Ferrariért, az F1 legnagyobb csapatáért hajtunk, és mint a verseny után a rádióban is mondtam, a Ferrari sokkal nagyobb nálam és sokkal nagyobb még Michael Schumachernél is, pedig ő aztán tényleg igazi óriás volt. Mindig a csapat érdeke a fontos, ezzel mindketten tisztában vagyunk.”

Leclerc a sajtóértekezleten egy eminens kisdiák benyomását keltette, aki egy csínytevés után bűnbánatot gyakorol. A két egymást követő győzelme után Szingapúrban a 2. helyre szoruló monacói saját túlfűtöttségével, valamint tapasztalatlanságával magyarázta a rádiós kirohanásokat: „A reakcióm azt mutatta, hogy van még mit tanulnom. Nem kellett volna így viselkednem abban a helyzetben. A csapat mindent jól csinált, hiszen az első két helyen végeztünk, más stratégiával viszont ez nem lett volna meg. Rájöttem, hogy van még mit tanulnom és ez a legfontosabb” – mondta Leclerc, aki megjegyezte, hogy vezetés közben, adrenalintól túlpörgetett állapotban figyelmesebben rádiózik majd, vagy – mint nevetve megjegyezte – „egyszerűen befogom a pofámat”.

A paddock-közvélemény a ferrarisok csütörtöki „előadása” után árgus szemekkel figyeli a helyzetet: vajon mi történik majd akkor, ha vasárnap a két vörös ász újra közel kerül majd a győzelemhez? Vajon akkor is marad a most felvázolt békeállapot? A vészharangot kár lenne előre kongatni, de az F1-ben már számos alkalommal láttuk az évek során, hogy a béke törékeny – pláne akkor, ha a csapattársak érzik a győzelem illatát!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: