DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Rosberg: Leclerc probléma a Ferrarinak

Kellemes probléma, de mégis fejtörést okoz a Scuderia számára Charles Leclerc, a(z idén) második számúnak szánt pilóta ugyanis egyelőre rendre gyorsabb, mint négyszeres bajnok társa.

Nico Rosberg úgy véli, Charles Leclerc szép lassan problémává kezd válni csapata számára, olyan értelemben, hogy az év elején az olasz istálló vezetősége egyértelműen Sebastian Vettelt nyilvánította kedvezményezettnek, ám a fiatal monacói teljesítményével máris megkérdőjelezi helyzetét.

Már Melbourne-ben is jó eséllyel nagynevű német csapattársa előtt végzett volna, ám gyors felzárkózását követően az előzést már nem engedték számára, ahogy az a rádióbeszélgetésekből egyértelművé vált. Bahreinben azonban egészen másképp alakult, Leclerc a futam elején megelőzte a vezető Vettelt, elhúzott tőle és ha nincs a váratlan motorhiba, egészen biztosan könnyed győzelmet aratott volna, miközben Vettel ismét hibázott egy nagyot, emiatt alaposan visszaesett.

Nico Rosberg nem írja le még Vettel esélyeit, szerinte egy igazán jó futamra lenne szüksége, hogy újra összeszedje magát, Belgium óta képtelen volt ugyanis a dobogó tetejére kerülni. Az év elején Sebastian Vettelt jelölte meg a Ferrari, mint vezérpilótát, de ez gyorsan megkérdőjeleződött.

A Ferrarinál törhetik a fejüket, mi legyen, ha Leclerc továbbra is jobb lesz csapattársánál


„Érdekes lesz látni, hogyan kezeli ezt a csapat. Különösen akkor, ha Leclerc továbbra is ilyen kiváló sebességet és tempót mutat, csodálatos küzdelem lesz. Amennyiben Leclerc folyamatosan ilyen gyors lesz és rendre ekkora fejtörés elé állítja Sebastiant, sokkal problémásabb lesz a helyzet a csapatnál” – nyilatkozta Nico Rosberg.

A Kínai Nagydíjon megtörhet az átok a négyszeres bajnoknál? „Négy világbajnoki címet szerzett már. Egy igazán jó futamra lenne szüksége végre és biztos vagyok benne, hogy hamarosan túljut a krízisen. Elég lenne Kínában nyernie és ismét minden megváltozna, újra visszaszerezné önbizalmát. Nem kételkedem Sebastian beállítottságában, nagyon magabiztos személyiség.”

„Természetesen az olyan versenyek, mint a legutóbbi bahreini viadal, nem igazán segítenek neki az önbizalom terén. Újra össze kell szednie magát, erős teljesítményt nyújtani és felépíteni az önbizalmát. Biztos vagyok benne, hogy meg tudja csinálni” – tekintett előre Rosberg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: