DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A Williamsnél úgy érzik, ez volt az első nap

A múlt heti késés után ezen a héten végre igazán odacsaphatott a lóerők közé a Williams az előszezoni teszten: George Russell a mezőny legaktívabbjai között volt, de már csak egy gyakorlási napja van hátra.

A tesztek kezdetekor az első két napról az autó felkészítésében adódott csúszás miatt lekésett a Williams, és csak a harmadik nap délutánján gördülhettek először pályára az FW42-essel Barcelonában, hogy aztán még a csütörtököt is főként rendszerellenőrzésekkel töltsék, így a hetet 88 megtett körrel messze a mezőny legvégén zárta Russell és Robert Kubica.

A második hét első napján Russell aztán 119 kört belemasszírozott a Williamsbe, amivel a grove-iak a nap harmadik legaktívabb csapata lettek a Renault és a Haas után. Szükségük is volt erre, de a fiatal brit figyelmeztet, hogy ezzel még nincsenek ki a vízből.

russell



„Számunkra ez érződött igazán az első napnak. Jó volt végre sok kört beletenni az autóba, megérteni egy kicsit a működését alacsony és magas üzemanyagszint mellett. Ez adott nekünk némi iránymutatást ahhoz, hogy mit kell tennünk a hét további részében” – idézi Russellt a crash.net a keddi tesztnap zárása után.

„Persze ez a nap nem váltotta ki az elveszített elmúlt hetet, hiszen mindenki más már a balansz finomhangolásával foglalkozik, miközben mi még az autónkat tanulmányozzuk, de úgy érzem, hogy végre helyben vagyunk. Az autó jelenleg még nincs a tökéletes működési tartományában, de érzésre mindenképp meg van benne a potenciál, és még van három napunk arra, hogy ezt kihozzuk belőle.”

Az F2 tavalyi bajnoka hozzátette, hogy a sikeres kedd láthatóan visszahozta a csapatmorált a Williams garázsába, így lendületesen vágnak neki a hét hátralévő részének. Szerdán Kubica lesz akcióban, Russellnek pedig már csak a csütörtöki vezetés maradt hátra azelőtt, hogy az Ausztrál Nagydíjon már élesben kelljen bizonyítania.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: