DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Russell: Előbb az eredmények, aztán Kubica

Nem arra összpontosít a Williams újonca, hogy nagynevű csapattársát azonnal legyőzze: egy sokkal fontosabb cél érdekében először össze kell fognia a lengyel pilótával.

A 2019-es rajtrács egyik legizgalmasabb pilótafelállása lesz a Williams Robert Kubica – George Russell duója: bár az egyik versenyző nyolc évet kihagyott a királykategóriában, a másik pedig újonc, a közvélekedés nagy dolgokat vár a versenyzőktől. A Formula-2 bajnoka, Russell arról beszélt, Kubicával együtt először arra fognak törekedni, hogy a Williams elmozduljon a mezőny végéről: ha ez sikerül, elkezdhetnek egymás legyőzésére is gondolni.

„A fő célom az lesz, hogy segítsem a Williamst előre kapaszkodni a mezőnyben, visszajuttatni oda, ahova tartozik” – mondta a Sky Sportsnak a 20 éves brit. „Sem engem, sem Robertet nem érdekli, hogy a 19. és 20. helyen harcoljunk egymás ellen. Elsődlegesen arra koncentrálunk, hogy együtt dolgozzunk meg a csapat előre jutásáért. Azután, ha az eredmények már jönnek, elkezdhetünk egymás legyőzésére gondolni.”



Russell rámutatott, a Formula-2-es csapatokból érkező újoncok mennyivel összetettebb rendszerben találják magukat az F1-ben: „Sok időt töltök együtt a csapattal, mivel a Formula-2-ben 30 emberrel dolgoztam együtt, a Williamsnél pedig 750-nel. Meg kell ismernem mindenkit, bejárnom a részlegeket, és beépülnöm ebbe a csapatba” – magyarázta.

Russell az elmúlt évek egyik legsikeresebb versenyzője volt az utánpótláskategóriákban: 2018-ban a Formula-2-t, 2017-ben a GP3-at nyerte meg, egyaránt első nekifutásra – ugyanazt a bravúrt hajtotta végre, mint egy-egy évvel korábban Charles Leclerc. Russell 2017 januárjában csatlakozott a Mercedes utánpótlás-programjához, a Williams-ülést azonban nem a nagycsapat közbenjárásával szerezte.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: