DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Leclerc: Ez a Sauber már egészen más

A monacói F1-es pilóta szerint rengeteget tanult arról idén, hogy hogyan kell az autót fejleszteni, mert elképesztően sokat lépett előre a csapat egyetlen szezon alatt - reméli, hogy nélküle is így folytatják.

Azt Otmar Szafnauer a Force India részéről is megpendítette már, hogy szerinte az idei fejlesztési versenyt az Alfa Romeo Sauber nyerte, mert akkorát lépett előre az istálló, amekkorát még a Mercedes, vagy a Ferrari sem - most ezt támasztotta alá Charles Leclerc, a csapat pilótája is, aki úgy fogalmazott, hogy szinte felismerhetetlen a mostani autó az év elejihez képest. Akkor még a mezőny végén voltak, most pedig a Q3-ba jutás és a pontszerzés lehet az alapvető céljuk gyakorlatilag mindenhol.

"Egyértelműen sokkal jobbá váltunk és ez már nem tűnik ugyanannak a csapatnak, mint a szezon elején" - idézi a pilótát az Autosport. "Óriási lépést tettünk előre a teljesítményt tekintve, eleinte azért harcoltunk, hogy ne legyünk utolsók, most pedig azért, hogy bejussunk a Q3-ba. Ezt nagyon jó látni és még mindig van bennünk kiaknázatlan potenciál a hátralévő futamokra, illetve a csapatban a következő évekre."

00118018_063



Leclerc 2019-ben már a Ferrari pilótájaként áll majd rajthoz, de nagyon bízik benne, hogy a Sauber ezen az úton fog haladni nélküle is. "Nagyon remélem. Nagy potenciál van a csapatban és szép jövő áll előtte, napról napra fejlődik, egyre többen dolgoznak itt, ezt jó látni."

"Extrém érdekes volt egy olyan csapatnál tölteni az első F1-es szezonomat, amely ilyen sokat javult egy év alatt. Ez megmutatta nekem, hogy hogyan kell fejleszteni az autót és hogyan dolgozik azon a csapat, hogy saját maga is fejlődjön. Tökéletes például szolgált és egyértelmű, hogy sokat tanultam belőle" - összegezte újoncévét a monacói.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: