DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A Saubernek nem kell Vandoorne, oda nem mehet

Fred Vasseur szerint nem kerül szóba a Saubernél Stoffel Vandoorne szerződtetése, így pedig egyre inkább kétséges, hogy hol folytathatja F1-es pályafutását a belga pilóta.

A McLarennél nem feltétlenül tartanak rá igényt, ha van jobb opció a helyére és nem nagyon látni, hogy más csapatnál hol kerülhet képbe Stoffel Vandoorne - a Sauberrel összefüggésbe hozta a nevét a sajtó a csapatfőnök Fred Vasseurrel való személyes kapcsolata miatt, de most éppen a szakember jelentette ki, hogy nem fogják leigazolni a belgát.

"Nincs benne az egyeztetésekben" - mondta egyértelműen az Autosportnak Vasseur. "Őszintén szólva a szezon közepén vagyunk és ha bárki is ideges a pilótapiacon, a korábbi évekhez hasonlítva szerintem mindenki korán van. Szóval nyugodtak maradunk" - tette hozzá a Sauber csapatvezetője.

04



Vandoorne helyére idő közben már Sergio Perezt is megszellőztették, így egyre nehezebb helyzetben van - papíron ugyan még rengeteg az üres ülés 2019-re, a gyakorlatban viszont mindenhova megvannak már a fő jelöltek, ő pedig egyik csapatnál sem élvez prioritást. Ügynöke persze arról beszélt, hogy van más opciójuk is a McLarenen kívül, de nehéz elhinni, hogy valóban komoly esélye lenne a belgának máshol.

A Saubernél egyébként valóban nem kapkodnak, az Autosport információi szerint október 15-ét tűzték ki "piaczárásnak", addig kell eldönteniük, hogy kivel fognak rajthoz állni. Charles Leclerc és Marcus Ericsson is jól teljesít idén, a fiatal akár feljebb is léphet (pletykálják a Haashoz Romain Grosjean helyére), mindenesetre a hírek szerint Ericsson is elég meggyőző a szezon során ahhoz, hogy biztosítsa a helyét a csapatnál - ha így folytatja, ő (és a vele járó pénzösszeg) maradhat 2019-re is, Vasseur dicsérte is a svédet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: