DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Raikkönen: Az új fejlesztéseink beválnak majd

Az utóbbi két nagydíjhétvégén a Ferrari láthatóan a Mercedes mögé esett vissza. Kimi Raikkönen szerint viszont a Ferrari jó úton van és Silverstone-ban segíteni fognak az új fejlesztések.

Silverstone nem igazán Ferrari-pálya, erre az egyik legjobb bizonyíték, hogy az elmúlt tizenhárom esztendőben mindössze kétszer sikerült nyerni a Scuderiának. Tizenegy évvel ezelőtt Raikkönen diadalmaskodott, majd 2011-ben Fernando Alonso vitte el a pálmát a vörös autóval.

A kanadai remek teljesítményt két mérsékeltebb produkció követte a Ferrari részéről. Igaz, a szerencse melléjük szegődött, ugyanis a Mercedes technikai és taktikai hibák miatt visszaesett, végül nullázott, így jelenleg az egyéni és a konstruktőri bajnokságban is az olasz istálló áll az élen.

Az elmúlt két hétvégén külön készültek Silverstone-ra is


Az utóbbi hetekben a Ferrari folyamatosan próbálgatta új fejlesztéseit, amik még finomhangolásra szorulnak. Kimi Raikkönen úgy érzi, éppen ezek az újítások segítenek majd a Brit Nagydíj helyszínén. Ráadásul a finn pilóta maga is felfelé ívelő pályán van, a legutóbbi két versenyen dobogóra állhatott. Mit vár Silverstone-tól?

„Egyértelmű, hogy Silverstone nem a mi pályánk volt az elmúlt években. De nagyon várom ezt a hétvégét, fontos dolgokat próbálgatunk egy ideje az autón, ami nagy valószínűséggel itt lesz a legnagyobb segítségünkre. Nyilván, sok minden függ majd a körülményektől is” – nyilatkozta Kimi Raikkönen, akit az istálló sem Franciaországban, sem Ausztriában nem kért meg, hogy a bajnokság miatt cseréljen helyet Vettellel.

Ezen a hétvégén megláthatjuk, mennyire sikerül a Ferrarinak ezen, a vörösöknek kevésbé kedvező pályán javulniuk.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: