DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A Mercedes túlélné a kulcsemberek távozását

Ezt maga a csapatfőnök, Toto Wolff fogalmazta meg: úgy érzi, a címvédő gárda nemcsak a pályán, hanem azon kívül is rendkívül erős, amely a szervezeti felépítésének dinamizmusában is megmutatkozik.

A Mercedes a 2017-es idény előtt vesztette el technikai igazgatóját, Paddy Lowe-öt, aki a Williamshez igazolt át. A csapat ennek ellenére is címet védett a Formula-1-ben – sorozatban negyedszer szerezték meg mindkét világbajnoki címet –, Toto Wolff csapatvezető szerint pedig ennek oka a szervezeti felépítésük rugalmasságában keresendő: úgy véli, náluk egyetlen szakember sem pótolhatatlan, kezdve a Lowe helyére érkező James Allisontól a motorrészleget vezető Andy Cowellen át egészen Wolffig.

wolff-mercedes-2017-dppi-1



„A folyamatosan változó szabályok és új kihívások miatt egy Formula-1-es csapat felépítése nem statikus, hanem dinamikus” – magyarázta Wolff a Motorsport.com szakoldal hasábjain. „Nem lehet befagyasztani egy szervezet fejlődését azért, mert sikeres. Meg kell keresnünk a vezetők új generációját, alkalmazkodni kell az új kihívásokhoz. Éppen ezért a szervezeti felépítés is folyamatosan fejlődik, és a fiatalabb mérnökök, szerelők és menedzserek fokozatosan beépülnek. A mi szervezetünk nem függ egyetlen személytől: sem Paddytől, sem Jamestől, sem Andytől, sem tőlem, sem senkitől.”

„Nagyon erős bázisunk van olyan szakemberekből, akik óriási munkát végeznek, és sokkal nagyobb figyelmet és elismerést érdemelnének a külvilág részéről. Éppen ezért, ha egy magas beosztású vezető távozik vagy csere történik a vezetőségben, az egyáltalán nem fogja megroppantani a szervezetünket” – fogalmazott a csapatvezető, hozzátéve, hogy azt is személyes feladatának tekinti, hogy kineveljék azokat a szakembereket az istállón belül, akik az ő távozása után is sikerre vihetik majd a Mercedest.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: