DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Vettelt a visszavonulásról faggatták

Lewis Hamilton után Sebastian Vettel sem úszhatta meg a kérdést, hogy mikor tervezi a visszavonulását. A német pilóta valószínűleg nem akarja elkövetni azt a hibát, amit Michael Schumacher.

Négy világbajnok versenyez jelenleg a Formula-1-ben. Kimi Raikkönen a korelnök, a finn már 38 éves is elmúlt. Fernando Alonso is közelít már pályafutása végéhez, de a rajongók örömére mindketten folytatják karrierjüket 2018-ban is, vélhetően az élmezőnyben autózva.

2016-ban Nico Rosberg zsebelte be a bajnoki címet, majd két hét múlva váratlanul bejelentette visszavonulását. Lewis Hamilton elismerte, hogy egyre többet foglalkoztatja a távozás gondolata, nagyon sok terve van a Formula-1-en kívül is, amit szeretne megvalósítani. Ugyanakkor nem tudja, pontosan mikor fordítana hátat a száguldó cirkusznak.

A brit ász tehát egyre többet agyal azon, meddig szeretné folytatni, ugyanakkor ereje teljében van, vezetése talán még soha nem volt ennyire összeszedett és eredményes, így kár lenne elhagynia sikerei helyszínét. Igaz, szerződése csak 2018-ig szól, de a Mercedes egyértelművé tette, hogy mindenképpen szeretné megtartani vezérpilótáját.

De mi a helyzet Sebastian Vettellel? Immáron a négyszeres világbajnok is harminc felett jár, bár a modern F1-ben is (például Alain Prost, vagy Damon Hill) láthattunk jóval harminc feletti pilótát világbajnoki címet nyerni. Meddig szeretné folytatni a rutinos német versenyző? A spanyol AS hasábjain válaszolt Vettel.

Vettel még élvezi a vezetést, így nem tervezi a visszavonulást


„Nincs erre konkrét válaszom. Ha azt érzem valamikor, hogy már nem lelem örömömet ebben a sportban, abban a pillanatban elmegyek. Azért gondolom ezt, mert számos versenyző van, aki viszont örömmel versenyezne, nekik pedig szükségük lenne a pilótaülésre” – határozta meg jövőbeli visszavonulásának bizonytalan időpontját Sebastian Vettel.

Ha visszamegyünk bő tíz évvel, vélhetően Michael Schumacher sem a legmegfelelőbb pillanatot választotta a visszavonuláshoz. Tele volt még energiával, a vezetési tudása sem kopott meg (gondoljunk csak a 2006-os Brazil Nagydíjon nyújtott teljesítményére), rendre vissza-visszatért Fioranóba tesztelni a Ferrarit, miközben motorversenyzéssel töltötte az idejét.

Végül engedett a csábításnak és Ross Brawn hívó szavának és jóval később, 2010-ben visszatért a Mercedes színeiben már negyven felett. Schumacher túl korán vonult vissza (első ízben), a jelek szerint Vettel meg akarja várni, amíg kihuny benne a versenyzés iránti tűz. Ezt azonban időpontban kifejezni egyelőre ő sem tudja.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: