DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Helyszíni: Bejelentés-cunamira várva

Lewis Hamilton és Sebastian Vettel ezen a hétvégén Szingapúr villanyfényes utcáin folytatja a kergetőzést a 2017-es F1-es világbajnoki címért, azonban a Marina-öböl paddockjában nem feltétlenül ők állnak az érdeklődés középpontjában. Mint arról a formula.hu is meggyőződött a helyszínen, a nemzetközi sajtót elsősorban a McLaren-Renault-Toro Rosso-Red Bullra ügy foglalkoztatja.

Az utóbbi napok pletykái alapján természetesen mindenki arra számított, hogy a Szingapúri Nagydíj csütörtöki sajtónapján legalább egy bejelentés megtörténik, ám ebből semmi nem lett. Az érintettek továbbra sem beszélnek, csak utalásokat tesznek, ennek ellenére mindenki elkönyvelt tényként kezeli: a McLaren-Renault-ra vált, a Honda a Toro Rossóhoz pártol át (ahonnan a franciák állítólag kicsempészik Carlos Sainzot is) és immáron azt is egyre többen állítják meggyőződéssel, hogy a Red Bull együttműködése sem tart tovább a következő szezon végénél a franciákkal.

Ha minden igaz, az utóbbi fejlemény hátráltatja leginkább a bejelentés-cunamit. Úgy hírlik, hogy a Renault épp most, a szingapúri kiruccanás előtt közölte a Red Bull-lal, hogy nincs tovább, a 2018-as szezon lezárulta után már nem számíthatnak a TAG Heuer név alatt használt erőforrásokra. Nagy csoda nincs ebben: az energiaitalos főnökök nyilvánvalóan annak reményében mennek bele a Honda és a juniorcsapat szövetségébe, hogy reményeik szerint a japánok hajtáslánca egy-két éven belül ütőképessé válik és az anyacsapat (amelynek központja néhány saroknyira van a Honda európai bázisától a nagy-britanniai Milton Keynesben) is válthat. Más megoldás immáron nincs is számukra, a francia partner ugyanis állítólag a saját, gyári csapata mellett a McLarenre kíván összpontosítani kiemelt ügyfélként.



Kockázatot mindkét brigád vállal: a McLarennek azonnali eredményekre van szüksége, mivel az utóbbi három év csúnyán megtépázta az egykori sikercsapat reputációját, de nagy lebőgés lehet a vége, ha jövőre a Red Bull vagy a Renault gyári csapata elkalapálná a mostanában minden gondját a hajtásláncra kenő wokingiakat. Zak Brown gárdája biztosan óriási összeget veszít a japánok távozásával, de vajon ez elég lehet-e hosszabb távon a Red Bullnak mondjuk abban az esetben, ha a Honda mégsem találna rá a helyes útra? Ezek csupa olyan kérdések, amelyek garanciát jelenthetnek az izgalmas közeljövőre, persze a Mercedes rajongói dörzsölhetik a tenyerüket: a körforgás – ha rosszul sül el – mindenképpen a csillagosoknak kedvezhet, hiszen egyszerre több potenciális jövőbeli ellenfélnek is letörheti a csíráját…

Hogy mikor indul a bejelentés-áradat? Egyes források esküdnek, hogy pénteken legalább a McLaren-Honda szakítást és a McLaren-Renault, valamint a Toro Rosso-Honda házasságot nyilvánosságra hozzák végre, de olyat is hallani a paddockban, hogy még tovább csúszhat a hivatalos bejelentés, mert a Renault szeretné tisztázni a dolgokat a Red Bull-lal is. Sokan várják izgatottan azt is, hogy pilótapiaci fronton milyen vonzata lesz a bejelentéseknek: a többség már Malajziára a Renault volánja mögé vizionálja Carlos Sainzot, akit a franciák állítólag egyfajta lelépési bónuszként csakliznak el a Toro Rossótól, de Jolyon Palmer – az egybehangzó paddock-spekulciók szerint őt kellene váltania – csütörtökön váltig állította, hogy  – idézzük – „arra vagyok berendezkedve, hogy az összes hátralevő futamon rajthoz kell állnom, egészen Abu Dhabiig…”

Hiába fogadkozik Palmer és burkolózik titkolózásba Sainz, valamint a többi érintett, a formula.hu több forrásból is úgy értesült, hogy a spanyol helyére a Red Bull juniorprogram jelenlegi rangidőse, Pierre Gasly kerül. De hogy itt is legyen egy csavar a történetben, a franciával állítólag csak az idei évad végéig számolnak, tovább egyelőre biztosan nem szavaznak bizalmat neki. Lehet, hogy a Honda hoz valakit, esetleg a Red Bull váratlanul mást húz elő a kalapból? Nem tudni, de annyi bizonyos, hogy a bejelentések megindulása letisztázza majd a képet.

A délkelet-ázsiai városállam egyébként büszkén hirdeti, hogy ők az éjszakai Forma-1-es futamok őshazái: pláne most, hogy tizedik alkalommal adják át a Marina-öböl utcáit az autósport királykategóriájának. A helyszín kétségkívül gyönyörű, ráadásul a szervezők most még a szokásosnál is nagyobb felhajtással készülnek, minden este A-listás fellépők (Ariana Grande, Calvin Harris, csak hogy néhányat említsünk) szórakoztatják majd a rajongókat. A versenyzőknek semmi pluszra nem lesz szükségük, elvégre is a Dubaj és Monte Carlo keveredésének számító város az egész szezon egyik legkomolyabb kihívását ígéri számukra: „Sok olyan országban versenyzünk, ahol nagy forróság van a versenyhétvégéken, de igaz lehet, hogy most a két legdurvább következik. Szingapúrban éjszaka is hihetetlenül nagy a forróság és magas a páratartalom, ráadásul Malajzia sem lesz sokkal könnyebb…” – mondta például a kétszeres világbajnok Fernando Alonso

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: