DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Volt, akinek bejött, és volt, akinek nem

Volt, aki meglepetést okozott és volt olyan, aki csalódást az Olasz Nagydíj szombati időmérő edzésén, Monzában, ahol csak egyetlen dolog volt biztos: kivétel nélkül mindenki bőrig ázott a zuhogó esőben…

A televíziós közvetítésben mindenki láthatta, hogy mivel töltötték az időt a pilóták és a csapattagok az özönvíz idején, de szerencsére végül meg lehet tartani az Olasz Nagydíj kvalifikációját. Sőt, a tréningen nagy dolgok történtek: a legnagyobb természetesen Lewis Hamilton pole-pozíciója, a 69. pályafutása során, amellyel immáron egyedül portyázik a pole-örökranglista élén, Michael Schumacher elé vitorlázva. „Őrült nap volt, de áldottnak érzem magam. Hatalmas nyomás alatt voltam, pláne az utolsó körben, hiszen akár sárga vagy piros zászló is lehetett volna. Komoly kockázatot vállaltam és mindent beleadtam. Nagy köszönet a csapatnak azért, hogy ezt lehetővé tették” – fogalmazott Hamilton, akit néhány perccel később, távol a tévékameráktól már a Daimler konszern vezérigazgatója, Dieter Zetsche is alaposan megölelgetett.

111



Hamilton mellett a nap másik nagy nyertese a Williams ifjonca, Lance Stroll volt, akinek ismét sikerült nagyot alakítania. A kanadai suhanc bátra hajtott a változó körülmények között, aminek meglett az eredménye: ugyan a két Red Bull, Max Verstappen és Daniel Ricciardo is előtte végzett, őket rajtbüntetés miatt hátrasorolják, így az észak-amerikai pilóta sorakozhat majd fel Hamilton mellé, az első sorba. Produkciójával a 18 éves versenyző is felállított egy rekordot: miután Bakuban minden idők legfiatalabb dobogósa lett, mostantól övé a „minden idők legfiatalabb első rajtsoros indulása” csúcs is. Ez korábban Verstappen nevéhez fűződött a tavalyi Belga Nagydíjról, ám a kanadai most 23 napot vert rá – részben a holland pilóta rajtbüntetése miatt.

A pilóta és a sikerek felé vezető utat vaskos dollárkötegekkel kikövező apuka, a divatmágnás Lawrence Stroll boldogan csapott egymás tenyerébe, a rossz nyelvek szerint pedig a papa szájából még az is elhangzott, hogy ez „kib.szott jó volt!” Igaz, azt még Paddy Lowe, a Williams sokat látott társtulajdonos technikai igazgatója sem igazán tudta elmagyarázni, hogy mitől táltosodott meg Stroll: „Az autó elsősorban száraz körülményekre volt beállítva. Nem akarom azt tettetni, hogy tudom, mitől gyors vagy gyenge az esőben. A lényeg az, hogy ma nagyon jó volt, de mindenképpen érdekes lesz tanulmányozni az adatokat” – fogalmazott a brit szakember.

A nagy vesztesek közé volt sorolható Romain Grosjean, a Haas pilótája, aki idejekorán, már a Q1 elején összetörte az autóját, pedig talán lett volna keresnivalója a változó körülmények között, de volt, aki nagyobb maflást kapott nála. A tifosi bánatára ez a Ferrari volt, amely messze-messze alulmúlta az előzetes várakozásokat: a vörös páros tétovának mutatkozott, aminek az lett az eredménye, hogy Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel a 7-8. helyeken kötöttek ki, ami a rajtbüntetések után sem lesz jobb a rajtrács 5-6. kockájánál. Nem meglepő, hogy az együttes munkatársai lógó orral poroszkáltak azon a fogadáson, amelyet a márka megszületésének 70. évfordulója alkalmából tartottak. „Meglepő” – mondta Vettel, aki 7 ponttal vezeti a világbajnokságot Hamilton előtt, ám a mostani az idei legrosszabb rajtpozíciója lesz. „Az legalábbis mindenképpen meglepő, hogy mennyivel gyorsabbak voltak a többiek. Mi képtelenek voltunk ugyanerre. Most még nem tudjuk, hogy miért alakult így, néhány dolgot tanulmányoznunk kell, mert valami nagyon nem működött.”

Az, hogy a Ferrarik, valamint a Mercedes kötelékét erősítő Valtteri Bottas a szokásosnál hátrébb végeztek, akár garancia is lehet arra, hogy a vasárnapi száguldás rendkívüli izgalmakat tartogat majd. Bár az időjárás kiszámíthatatlan, a helyi meteorológusok esküsznek, hogy a verseny napján már nem kell kaotikus körülményekre számítani.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: