DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A kisebb kategóriákba 2019-ben érkezik a halo

Egy évvel az F1-et követően az utánpótlásban is bevezetik a fejvédőt. A halóról más információk is kiderültek, például az, hogy 5 kilogrammal növelik miatta az autók minimumtömegét.

Az FIA által, csapatok ellenvetése ellenére, biztonsági okokra hivatkozva 2018-tól bevezetett halóval az autók tömege is megnő. Ezért emelni fognak az előírt minimális tömegen, az Auto Motor und Sport lap szerint 728-ról 733 kilogrammra. A halo jóval többet nyom 5 kg-nál, a háttérben az áll, hogy a fejvédőt már 2017-ben be akarták vezetni: az előző évhez képest 26 kg-os emelkedésből 10 kg-ot az extra fejvédelemnek szántak. A bevezetést végül elodázták, de a 728 kg-os határ maradt.

A lap beszámolt arról, hogy a halo miatt meghosszabbítják azt a szintidőt, amely alatt a versenyzőknek a kimentési tesztek alatt el kell hagyniuk autójukat. Az eddigi 5 másodperc helyett 10 másodperc lesz a limit. Az eddigi kísérletek alkalmával átlagosan 8 másodpercre volt szükség a halóval felszerelt autó elhagyásához.



A csapatoknak statikus terhelésteszteken is át kell menniük halóval felszerelt autójukkal: függőlegesen 116 kilonewton, frontálisan 46 kN, oldalirányból 93 kN terhelést kell kiállnia a fejvédőnek.

A halo 4. verzióját fogják használni 2018-ban, legutóbb, 2016-ban még a 2. generációt tesztelték. A kimaradt 3. verziót az idei szezonra alakították ki, de sosem vetették be pályán, ennek továbbfejlesztése lesz a 4. változat. A legfőbb változás, hogy a középső, kilátást leginkább akadályozó tartóelemet tovább vékonyítják. A halo egységesített lesz, de még nem dőlt el, ki gyártja – biztosan nem a csapatok fogják. Az istállóknak azonban megengedik, hogy aerodinamikai változásokat hajtsanak végre az eszköz tetején.

Emellett az AMuS szerint az is nagyon valószínű, hogy az FIA által felügyelt alacsonyabb kategóriákban – mint a Formula-2, Formula-3 vagy GP3 – egy szezonnal a Formula-1 után, 2019-től teszik kötelezővé a halót, hiszen a versenyzők biztonsága nem csak a legmagasabb szinten fontos.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: