DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Hamilton visszavonulhatna a szezon végén

Nagyon érdekes nyilatkozat hagyta el a háromszoros F1-es bajnok száját: nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a 2017-es szezon végeztével búcsút int a sportágnak.

Nico Rosberg mindenkit sokkolt december eleji bejelentésével: a német pilóta mindössze öt nappal azt követően, hogy elhódította a világbajnoki címet Abu Dhabiban, bejelentette visszavonulását. A pilóta búcsúja éppen váratlansága miatt ütött nagyot, ezért előfordulhat, hogy az már nem okozna akkora felhajtást, ha Lewis Hamilton is így tenne – főleg azok után, hogy már ő maga is eljátszott ennek gondolatával.



„A sorsom a saját kezemben van” – idézte az FIA Auto című magazinja a 32 éves pilótát. „Akár úgy is dönthetek, hogy kiszállok év végén. Hogy ez azt jelentené, hogy az örökségem kisebb lenne, mintha öt év múlva tenném ugyanezt? Ki tudja? Nem szeretek tervezni, mert nem tudom, mit hoz a jövő, és nem tudom, mit fogok csinálni.” Egyelőre valószínűtlennek tűnik, hogy Hamilton visszavonuljon, hiszen többször kifejezte már imádatát a sportág iránt, különösen most, amikor egy másik csapat pilótájával harcol a vb-címért.

„Igen, most tiszta versengés van. Mindig könnyebb egy másik csapattal harcolni. Amikor házon belül zajlik a küzdelem, olyan, mint egy örvény, és ez csak egyre erősebb és erősebb lesz, egy csapat pedig nem erre hivatott. Most, hogy van egy másik gárda, akivel versenyezhetünk, sokkal jobb érzés, sokkal erőteljesebb, sokkal lenyűgözőbb” – tette hozzá a brit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: