DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
F1

Kicsattanó Hamilton és cipőzés a dobogón

A két Mercedes-pilóta az 1-2-es eredményt jegyző csapat előrelépéséről áradozott a montreali interjúk során. Ricciardo, akire a legnagyobb nyomás nehezedett a futamon, levezetésként visszatért egy régi szokásához.

Hatodszor nyerte meg a Kanadai Nagydíjat Lewis Hamilton, aki két héttel korábban Monte-Carlóban mindössze a hetedik helyen ért célba: nem győzte kiemelni, milyen lenyűgöző változáson ment keresztül a Mercedes.

„Különleges ez a pálya számomra, hisz itt szereztem első pole-pozícióm és győzelmem, amit tíz év elteltével megismételtem” – mondta Hamilton a dobogós interjú során. „Köszönöm a csapatnak, amely ezt lehetővé tette, a gyárban mindenki keményen dolgozott, kijavították az előző futamon jelen levő gondjaink. Nagyon jó csapattal dolgozom, és én csak egy kis fogaskerék vagyok egy nagy gépezetben. Most meg tudtuk szorongatni a Ferrarikat, és Valtteri is kiváló munkát végzett, együtt sok pontot szereztünk a csapatnak. Repülni tudnék a boldogságtól.”



Hozzá hasonlóan csapattársát, a második helyet szerző Valtteri Bottast is kellemes emlékek fűzik Montrealhoz: „Ötödször vagyok itt, és harmadszor állok a dobogón, úgyhogy én is nagyon szeretem Kanadát. Csapatként már nagyon szükségünk volt arra, hogy ennyi pontot szerezzünk, főleg a múltkori monacói futam után. Egészen lenyűgöző, mennyit tudtunk fejlődni két hét leforgása alatt” – nyilatkozott a finn. Bár az egyéni bajnokságot továbbra is Sebastian Vettel vezeti, a konstruktőri tabellán újra a Mercedes található az élen.

„Az elején nehéz volt a Red Bull (Verstappen) mögött menni, aztán beragadtam az egyik Force India (Ocon) mögé, ott is vesztettem időt. Más stratégiát kaptunk Lewisszal, én a lágy gumin mentem, ő a szuperlágyon, de addigra egyébként is uralta a versenyt. A végén már csak be kellett hoznom, megszereznem a pontokat. Jó verseny volt, várom már a következőt, Bakut” – zárta Bottas.

„Csak akkor örültem, amikor megláttam a kockás zászlót, mert nehéz volt, az egész futam alatt végig védekezni kellett” – mondta a harmadik Daniel Ricciardo. „Nem voltunk túl gyorsak, és folyamatosan nyomás alá helyeztek, így nem hibázhattam. Hihetetlen itt felkerülni a dobogóra, ahogy Lewis is mondta, elképesztő a közönség Kanadában.”

„Azt hiszem, hallok valamit…” – szólt aztán Ricciardo, reagálva a közönségre, amely cipőzésre buzdította: a védjegyévé vált dobogós tevékenységet legutóbb tavaly láthattuk tőle. Az ausztrálnak nem maradt más választása, pezsgőt töltött levett lábbelijébe, és lehúzta az egészet. Meglepetésre a dobogós interjúkat készítő Patrick Stewartot sem kellett győzködnie, hogy csatlakozzon hozzá, a színész szívesen kortyolt másik cipőjéből – az elsőt ugyanis behajította a tömegnek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: