DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
F1

Alonso: Ennél biztosan hátrébb végzünk

Annak ellenére, hogy a spanyol a Kanadai Nagydíj második szabadedzésén a hetedik pozíciót érte el a McLaren-Hondával, az időmérőn messze nem számít ilyen eredményre.

Alonso a pénteki gyakorlások nagy részét a bokszban töltötte, ugyanis az első szabadedzésen megállt alatta a McLaren-Honda, autóját pedig a második tréning nagy részében is szerelni kellett, hogy egyáltalán ki tudjon menni vele a pályára.

A spanyol így összesen 32 kört teljesített, míg a mezőny nagy része egy edzés alatt negyvenszer ért körbe. A McLaren pilótája a kevés lehetőség ellenére is kihozta a szituációból a maximumot, hiszen a hetedik legjobb időt érte el a második gyakorláson.

A kétszeres világbajnok érthető módon negatív hangnemben kezdte nyilatkozatát: „Gyakorlatilag elvesztegettük az első szabadedzést, és a második nagyobbik részét is, mert nem tudtuk időben megjavítani az autót. Ez egy elpazarolt péntek, és egy igen nehéz kezdete volt a hétvégének.”

 alonso-kanada-szabadedzes-2017



Alonsónak nincsenek nagy elvárásai a hétvégét illetően: „Tudjuk, hogy ennél (hetedik hely) hátrébb fogunk végezni, talán a 10-13. hely valamelyikén. Néha sikerül egy jó kört összerakni: a mai második szabadedzésen elért időmön kívül ilyen például a barcelonai időmérős hetedik rajtkocka.”

„A legfontosabb, hogy az első tízben legyünk vasárnap, és a pontokért harcoljunk. Szombaton nem osztanak pontokat, de egy jó időmérős eredmény a versenytempónkat is előrevetítheti” - tűzte ki a célokat a spanyol a futammal kapcsolatban.

Alonso azonban egy rossz hírt is közölt a nagyközönséggel: „Nem sikerült teljes mértékben megoldani az első szabadedzésen hátráltató problémáinkat, de ennek ellenére mégis az első tízben végeztünk, szóval elégedett  vagyok.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: