DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
F1

Öt dolog, amire figyeljünk oda Kanadában

Lesz mit nézni a Kanadai Nagydíjon, több kérdést is feltehetünk a hétvége előtt - íme ezek közül néhány fontosabb.

Összekapja-e magát a Mercedes?

Idén hatból három futamot nyert meg a világbajnok istálló, de legutóbb kettős győzelmet aratott a Ferrari és teljesen egyértelműen gondok vannak a W08-cal - nem igazán találták el az idei autót, legalábbis nem úgy, mint a korábbi években. A kanadai egyenesekben papíron jobban szerepelhetntek Hamiltonék, de ettől még nem lesz sokkal egyszerűbb megtalálni a szinte megtalálhatatlan ideális beállításokat, minden abroncsot megfelelően felmelegíteni és kihozni belőle a legtöbbet. Vajon előrelép a Mercedes, vagy továbbra is a Ferrari lesz a mérvadó?

Kötelező a győzelem Hamilton számára?

A huszonöt pontos lemaradás már bizony számít még akkor is, ha mindössze hat futam telt el a szezonból - rengeteg dolog történhet, de a brit hajlamos kapkodni, ha szorul a hurok, ráadásul most a média is rajta, illetve a Mercedesen csámcsog. Borzasztóan fontos lenne neki egy üzenetjellegű siker, amellett, hogy a pontversenyben is jelentősen csökkenthetné ezzel a hátrányát - Vettel és a Ferrari rendkívül kiegyensúlyozott, magabiztos, el kell kezdeni faragni a lemaradáson, vagy baj lehet Hamiltonék számára.

hamilton-2017-mercedes-spanyol



Megmenti a szezonját Palmer?

A brit pilóta eddig a szezon egyik leggyengébb produkcióját nyújtja 2017-ben, egyetlen pozitívuma a bahreini Q3-ba jutás volt, de azt is elhomályosította Nico Hülkenberg. Több helyen is olvashatunk arról, hogy Palmer alatt "inog a kispad", elképzelhető, hogy leváltják év közben, ha nem nő fel a feladathoz. Ilyen sarokba szorított helyzetben még nehezebb teljesíteni, de Palmernek most már muszáj lesz - Kanadában elindul vajon felfelé, vagy még mélyebbre ássa magát?

Kitart Alonso lendülete?

Az Indy500 után mosolyogva tért haza a spanyol, de most vissza kell ülnie abba a McLaren-Hondába, ami a vállalhatatlan alatti szintet sem üti meg idén - kérdés, hogy meddig bírja cérnával ezen a hétvégén. Zak Brown szerint Alonso jókedve kitart még egy ideig, legalábbis ebben bízik, de a kanadai egyenesek azért változtathatnak ezen...

Mit mutat otthon Stroll?

Egyre élesebbek a kritikák a Williams kanadai újoncával szemben, aki egyelőre "naggyá teszi" idén Felipe Massát - igaz, az ő önbizalma egyelőre töretlen és többen is megvédték a körülötte lévők közül. Hazai pályán bizonyára még többet várnak tőle azonban és most már egyre inkább el kell kezdenie bizonyítani, mert ha a szezon végéig nem javul jelentősen a teljesítménye, minden pénzével együtt bajba kerülhet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: