DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Ferrari: Végre harcban vagyunk a Mercedesszel

A maranellói alakulat csapatfőnöke optimista a csapata évkezdésével kapcsolatban, hiszen úgy tűnik, hogy a Ferrari lehet idén a Mercedes elsőszámú kihívója a bajnoki címért folytatott küzdelemben.

Sebastian Vettel az első futamot megnyerte, a Kínai Nagydíjon pedig második lett. Ezzel holtversenyben vezeti a tabellát Lewis Hamiltonnal együtt. A legfontosabb az olaszok számára mégis az, hogy mindkét versenyhétvégén hasonló tempóra voltak képesek, mint az Ezüstnyilak.

Maurizio Arrivabene is érzi, hogy ez az év nem lehet rossz az olaszok számára: „Végre harcban vagyunk a Mercedesszel! Ezek nagyon jó hírek. Balszerencsénk volt a biztonsági autó miatt, de egy ilyen versenyen, mint a mostani, néha szerencsés az ember, néha pedig nem. Ez az F1 egyik szépsége.”

 ferrari-mercedes-kina-2017



Az olasz szakember óvatosan folytatta: „Még igen korai stádiumában vagyunk a bajnokságnak. Biztos vagyok benne, hogy leszünk olyan helyzetben, amikor harcolhatunk a címért - most még korai erről beszélni - de ez is el fog jönni.”

„Minden verseny más történet, de biztosan jó versenyt hoz majd Bahrein is” - zárta gondolatait a jövő hétre tekintve a Ferrari csapatfőnöke.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: