DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A Honda azt hitte, túl könnyű dolga lesz idén

Hiába működött az elgondolás a házi teszteken, mikor összeállt a V6-os motor, a gyártó számos problémával szembesült. A főnök hangsúlyozta: a hiba nem a McLarenben van. Több nagydíjat kell még várni a megoldásra.

Szembesítették korábbi kijelentésével Yusuke Hasegawát, a Honda Formula-1-es motorfőnökét: a japán szakember ugyanis a McLaren MCL32-esének februári leleplezésén még azt ígérte, az erőforrás a Mercedes 2016-os szintjén lesz. A tesztelés és Ausztrál Nagydíj során megbízhatatlannak és gyengének mutatkozó motor miatt azonban a McLaren éve katasztrófaként indult.

„Tény, hogy azt hittük, túl könnyű dolgunk lesz. Az új technológiával azonban nehéz elérni a célkitűzéseinket. Ebben hibát követtem el” – magyarázkodott Hasegawa az Autosport lapnak. A Honda motorja koncepcióján is változtatott, hogy lóerőket dolgozzon le, ebben azonban már a kezdettől fogva ott volt a kockázat: nem csupán nyerhetnek, hanem bukhatnak is, ha új utakra lépnek.



„Egyetlen henger tesztelése során jól haladtunk a fékpadon, de amint összeállt a V6-os motor, számos probléma merült fel. Pedig pontosan ugyanazt a specifikációt vittük át a V6-ba. Ami azonban egy hengeren működött, az a teljes motoron már nem” – részletezte a problémát Hasegawa. „Nagyon csalódottak voltunk, de mikor észrevettük, már túl késő volt, karácsony. Amikor felismertük a problémákat, már a végső verziót kellett jóváhagynunk. Így muszáj volt kompromisszumokat kötnünk.”

„A vibráció óriási, a motor pedig nagyjából annyira erős, mint a tavalyi” – közölte a lesújtó tényeket a szakember. „Ehhez csak azt tudom hozzátenni, hogy a próbapadon egyetlen nagy hibával sem szembesültünk. A sebességváltó, kardántengely és abroncsok kombinációjával azonban rezonancia áll elő. De ezzel nem a karosszériát hibáztatom, a próbapadon is ki kell ismernünk ezt a helyzetet.”

És mikor várható megoldás a McLaren-Honda bajaira? Ez a nagy fejlesztések jellemző helyszínén, a Spanyol Nagydíjon következhet be, mivel számolni kell azzal is, hogy az egész év során négy motor használható. „Ha sikerült jó megoldást találnunk, akkor az ötödik-hatodik versenyen cserélhetünk motort, ezért mindenképp szeretném addig frissíteni a specifikációnk. Az egy hengeren elért eredményt kell átvinnünk a V6-osra” – mondta Hasegawa.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: