DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

„Bottas győztes gépezetté válhat, amire senki sem számít”

David Coulhard és Mark Webber – két korábbi F1-es, akit másodhegedűsként ismer az utókor – továbbra is tanácstalanok azt illetően, mire lesz képes Valtteri Bottas Lewis Hamilton oldalán.

A finn versenyző korábban még sosem bizonyította képességét Formula-1-es élcsapatban, első futamgyőzelme is várat magára. A barcelonai teszteken gyorsabb köridőket teljesített Lewis Hamiltonnál, de ez nem feltétlenül mérvadó: egy csapaton belüli nyilatkozat arról szólt, hogy továbbra is ő a lassabb, de időmérős körülmények között csupán két tizedmásodperccel.

„Nem tudunk sokat Bottasról” – nyilatkozott a Daily Mailnek David Coulthard, a 13-szoros futamgyőztes. „Tudjuk, hogy tehetséges, finn és udvariasan válaszol a kérdésekre, de még jobb lenne, ha látnánk egy súrlódást közte és Lewis között. Lewist egyetlen csapattárs sem rettenti el, mert tudja, hogy gyorsabb náluk.”



„Azt mondta, jól kijön Bottasszal, ami valószínűleg azt jelenti, hogy még nem érez fenyegetést a mérnöki szobában, nem látott semmit az adatokban, ami aggaszthatná. Bottas williamses ténykedése alapján nincsen Hamilton szintjén. Mégis, talán Bottas hirtelen győztes gépezetté válik, amire senki sem számított” – beszélt arról a skót, hogy a finn talán alárendelt szerepet fog játszani, de ugyanúgy benne van a pakliban a meglepetés is.

Hasonlóan vélekedik Mark Webber, aki kilenc alkalommal nyert F1-es nagydíjat, és ahogy Coulthard Mika Hakkinen mellett, ő Sebastian Vettel oldalán tapasztalta meg, milyen, ha egy sztárpilóta csapattársaként nem lehet érvényesülni. Négy világbajnoki esélyest említ, akik között nem szerepel Bottas.

„Először is sajnálom, hogy az uralkodó világbajnok már nincs velünk. Nico Rosberg úgy döntött, hogy kiélvezi a család, barátok társasságát, valamint az élet örömeit, melyeket a Formula-1 nem tud felkínálni. Én is ilyen életet élek, és kiváló. A 2017-es bajnoki harc Hamilton, Vettel, Ricciardo és Verstappen között fog folyni. Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy Bottas készen áll a címre” – mondta Mark Webber.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: