DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 27. vasárnap
F1

Újra a McLaren és Honda szakításáról cikkeznek

A felek szerződése 2024-ig szól, a Daily Mail lap szerint azonban bármelyikük kiléphet belőle az idei F1-es szezon végén – és elegendő okuk is lenne erre a döntésre.

Amint elindult az első barcelonai teszt, a McLaren motorja pedig többször is csődöt mondott, máris felmerültek a pletykák, hogy a wokingi csapat a szakítást fontolgatja motorpartnerével. Arról is olvashattak az F1 iránt érdeklődők, hogy Fernando Alonso maradása bizonytalan az alakulatnál – ez még azelőtt volt, hogy a spanyol kifakadt a Honda gyengélkedésére, és azt mondta: „Csak egyetlen problémánk van, ami nem más, mint az erőforrás! Nincsen stabilitás, és nincs erőnk.”



A teszt azóta véget ért, a McLaren pedig nem talált gyógyírt szenvedéseire: alig 2000 kilométert teljesítettek négy nap alatt, míg a legeredményesebb Mercedes két és félszer annyit. A szakítás lehetősége újra felmerült az angol sajtóban, ezúttal a Daily Mail bulvárlap foglalkozott az általuk krízisnek nevezett helyzettel.

„A McLaren-Honda hosszú távú partnerségben van a Hondával egészen 2024-ig, de úgy értesültünk, hogy kilépési záradékok állnak mindkét fél rendelkezésére. Ha a McLaren büntetlenül menekülni akar, megteheti az év végén” – írja a lap. „Hasonló módon, ha a Honda úgy érzi, a problémáik nagyobb arculatvesztést okoznak, mint amit megengedhetnek maguknak, ők is megszakíthatják a kapcsolatot. Az ítéletnapi eshetőséget mindkét fél el akarja kerülni, és nyilvánosan kiállnak egymás mellett.”

A brit lap azt is felveti, hogy Alonso esetleges kiszállásával Jenson Button visszatérhetne a sportba – igaz, erre még szerintük is „csak technikai esély van”, és úgy vélekednek, Button sem szívesen vezetne egy ilyen problémás motorral felszerelt versenygépet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: