DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A Red Bull továbbra is megszabadulna a cápauszonyoktól

A 2017-es F1-es szabályok lehetővé tették a csapatok számára, hogy - többnyire nem éppen esztétikus módon - cápauszonyokkal és T-szárnyakkal szereljék fel a gépeket, a Red Bull csapatfőnöke azonban együttműködést vár a csapatoktól azok eltüntetéséért.

Bár az aerodinamikai forradalom jegyében számtalan újítás található az idei modelleken, a bemutatók és a múlt heti, barcelonai teszt óta a cápauszonyok, és az az azokra, vagy azoktól függetlenül felszerelt T-szárnyak jelentették a legnagyobb beszédtémát. A gyakorlás első napján kiderült, a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner már tavaly meg szerette volna akadályozni a szemnek kellemesebb autókat elcsúfító megoldások visszatérését, a többi gárda azonban leszavazta tervét. Talán némi reményt jelent, hogy az F1 sportszakmáért felelős vezérigazgatója, Ross Brawn tetszését sem nyerték el a szóban forgó elemek, Horner pedig reméli, hogy talán még van idő arra, hogy a szezon kezdete előtt kozmetikázzanak a gépek kinézetén.



„Az autók remekül néznek ki a pályán, és megnehezítik a pilóták dolgát” – nyilatkozta a brit a Motorsport.com-nak. „Jó lenne viszont megszabadulni ezektől a cápauszonyoktól, és a bajuszalakú szárnyaktól! Talán még van időnk ennek kijavítására, mert szomorú, hogy elvesz valamit az autó élvezeti értékéből. Ha sikerülne, mindenkit ugyanakkora mértékben érintene. Örülnék neki, összességében pedig úgy érzem, hogy az új autók előrelépést jelentenek: gyorsabbak, a pilótáink szerint pedig nem nehezebb követni az ellenfelet. Ennek alapján nem hinném, hogy a versenyek izgalma csorbát szenvedne.”

A cápauszonyok, vagy bármilyen más technikai megoldás eltörléséhez azonban a csapatok egyhangú beleegyezése szükséges – ezt viszont csak nagyon ritkán sikerült elérni a Forma-1-ben. Horner azon a véleményen van, hogy a habozó alakulatoknak sokkal inkább a sportág érdekeit kellene szem előtt tartaniuk, mintsem a sajátjaikat. „Egyetértésre kell jutnunk. Minden aerodinamikai szakember – a mieinket is beleértve – rábólintana a használatára, de ha az összképet és az esztétikát nézzük, akkor az lenne a leghelyesebb döntés, ha megszabadulnánk tőlük” – tette hozzá a csapatfőnök, aki szerint ígéretes szezon vár alakulatára.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: