DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Két csapat fogja uralni a 2017-es szezont?

Az elmúlt három év a Mercedes dominanciájáról szólt az F1-ben, az idei szabályváltozásoktól azonban azt remélik az üldözők, hogy változni fog az erősorrend. Daniel Ricciardo elárulta, ő kikre tippel.

Amióta 2014-ben bevezették az új motorformulát a Formula-1-ben, a Mercedes fölényét tulajdonképpen egyetlen csapat sem tudta veszélyeztetni, a németek könnyedén húzták be a világbajnoki címeket. 2017-ben azonban jelentős változások lesznek a száguldó cirkuszban: többek között a gumik és az autók is szélesebb lesznek, így elképzelhető, hogy véget ér a Mercedes dominanciája. A legtöbb szakértő a már tavaly is fő kihívónak tűnő Red Bulltól várja azt, hogy letaszítsák őket a trónról, s az energiaitalosokat erősítő Daniel Ricciardo is úgy véli, hogy ez a két csapat lesz idén a legerősebb:

„Úgy gondolom, lesznek változások, de hogy pontosan hogyan módosul az erősorrend, azt majd meglátjuk” – nyilatkozta az ausztrál a Red Bull hivatalos honlapján. „Még mindig úgy hiszem, hogy a Mercedes és a Red Bull lesz a mezőny élén, de remélhetőleg ellenkező sorrendben, mint tavaly!” – tette hozzá Ricciardo, aki az idei szabályváltozások közvetlen hatásairól is beszélt:

f1-2016-hockenheim-rb-mercedes-dppi



„Az autók gyorsabbak, a gumik pedig szélesebbek lesznek, szóval lehet, hogy néhány szűkebb pályán trükkösebb lesz a helyzet, kevesebb helyünk lesz a rontásra. A kanyarsebességek nőni fognak, szóval ha rajongóként kint leszel bármelyik pályán, mindenképp egy gyors kanyart válassz, hogy láthasd, mit csinálunk.”

Már csak bő másfél hét van hátra az előszezon első F1-es tesztjéig, így Ricciardo arról is beszélt, mire fognak koncentrálni Barcelonában. Az ausztrál szerint elsődlegesen a megbízhatóságot kell majd felmérniük, s csak utána célozzák meg a köridőket, ám a Red Bull versenyzője úgy véli, ezúttal nem csak az autókat, hanem saját magukat is tesztelniük kell a várhatóan nagyobb fizikai kihívás miatt:

„Tudom, hogy a lehető legjobban felkészültem fizikai szempontból, de még mindig nem vezettem a versenyautót. Fitten és jó kondícióban fogok megérkezni az első napra, de az így is fájni fog, mert másfajta erőhatások érik majd a testem. Magadért is gyűjtöd majd a kilométereket, hogy visszaszerezd a versenyformádat” – vélekedett Ricciardo.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: