DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Rosberg: Inkább Lewis volt briliáns

Hamilton múlt heti teljesítményét akarja lemásolni, Rosberg örül utolsó körös áttörésének, Verstappen viszont úgy véli, egy hellyel előrébb végezhetett volna – így nyilatkozott a legjobb három Mexikóban.

Újra két Mercedes-pilóta adott interjút az időmérő után, Lewis Hamilton ugyanis megszerezte a Mexikói Nagydíj pole-pozícióját, csapattársa, Nico Rosberg pedig utolsó körével feljött a második helyre, habár addig csak a két Red Bull mögött állt. Az időmérő alapján egyértelműen Hamilton a holnapi verseny favoritja, akinek bajnoki reményei életben tartásához arra van szüksége, hogy a rajtelsőséget győzelemre fordítsa, akárcsak egy hete Austinban.

„Mindig is nehéz az időmérő, szoros csata zajlik, a megfelelő időszakban igyekszem előrántani a tökéletes kört. Ez néha az első körben lehetséges, néha csak a másodikban, a gumiktól függően” – kezdte Hamilton, aki a Q3-ban két szinte hajszálra azonos gyorskört autózott, de közülük az első bizonyult erősebbnek. „A pálya is sokat fejlődött, már sokkal tapadósabb, mint egy évvel korábban, amikor nagyon sokat csúszkáltunk rajta, most már sokkal inkább hasonlít egy igazi versenypályára, aminek nagyon örülök. Boldog vagyok, hogy ennyien eljöttek megnézni minket, remélem, hogy holnap még többen fognak.”

„Nincs igazából taktikám vasárnapra, el akarom végezni a munkám, ugyanazt csinálom, amit múlt héten is. Eddig jól alakult a hétvége. Jók voltunk a hosszú etapokon, jó vezetni az autót, várom a holnapi napot.”



Nico Rosberg valóban varázsolt utolsó körében, hiszen a nap addigi részében csupán a negyedik-hatodik hely környékén tanyázott. A német azonban hárította a dicséretet: „Briliáns? Két és fél tizedre vagyok Lewistól, inkább ő volt a briliáns. Amikor számított, sikerült összehoznom, ezzel viszonylag elégedett vagyok. Örülni kell annak, hogy az első sorból indulhatok, még akkor is, ha nem a pole-pozícióból. Innen sokkal jobb esélyeim vannak holnap.”

„Idén már láttuk, hogy a pole-pozíció nem jelent mindent vasárnap, ami azt jelenti, hogy még nekem is van esélyem. Megpróbálom a lehető legjobb teljesítményt nyújtani, és újra nyerni Mexikóban, ami hihetetlen lenne. Kicsit tovább tartott, hogy megtaláljam, milyen irányba kell indulnunk. Főleg a gumihőmérséklet okozott problémát, idegesen viselkedett az autó, több ideig tartott megtalálni a helyes utat” – fejtegette a lassú kezdést a bajnokság éllovasa.

 

A két Mercedes-pilóta mellett Max Verstappen jelent meg a kötelező interjúkon, a Red Bull versenyzője állhat a harmadik rajtkockába – a harmadik szabadedzésen és Q2-ben még ő volt a leggyorsabb: „Reálisan kell nézni a dolgokat, hiszen a Q2-ben voltak, akik lágy gumival mentek. De jól éreztem magam a kocsiban, egész hétvégén. Sajnálom, hogy a Q3-ban nem állt össze köröm, szerintem a második helyre lett volna esélyem. De nem vagyunk nagyon lemaradva, a holnapi taktikánk is más, érdekes lesz a verseny” – mondta a holland, aki a Mercedesekkel ellentétben szuperlágy gumin rajtolhat, mivel ezzel a keverékkel futotta Q2-es legjobb idejét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: