DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Az FIA szerint sem volt sportszerű Verstappen

Noha Lewis Hamilton és Max Verstappen sem látott különösebb problémát a holland pilóta megmozdulásában, az F1 hivatalos versenyigazgatója személyesen másképp látta a történteket.

Lewis Hamilton egyszer próbálkozott az előzéssel Max Verstappen ellen: a brit az utolsó előtti körben próbálkozott, de át kellett vágnia a sikánt. Bár a brit egyből elkezdett panaszkodni a csapatrádióban, hogy a holland irányt váltott előtte, a futamot követő sajtótájékoztatón egyikük sem fűzött különösebb kommentárt az esethez, bármennyire is éheztek némi vitára a velük szemben helyet foglaló újságírók.



Nem mindenki gondolta azonban úgy, hogy Verstappen védekezése szabályos volt: a Motorsport.com információi szerint az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting és az egyik versenybíró, a korábbi pilóta Emanuele Pirro beszélt az ügyről a Red Bull-pilótával, noha közvetlenül a verseny után nem történt vizsgálat a védekezést illetően. Állítólag azt szerették volna tisztázni Verstappennel, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség nem akarja, hogy állandó gyakorlat legyen a fékezés alatti irányváltás, de nem akartak hivatalos módon eljárni, ezért csak privátban osztották meg gondolataikat a pilótával.

Persze az incidenst látva mindenkiben felrémlett a Magyarországon mutatott manővere, ahol Kimi Raikkönen autójáról egy darab is letört, amikor próbált bebújni a holland mellé a kettes kanyarban. Néhány héttel később ismét találkoztak a pályán Spa-Francorchamps-ban, ott viszont azért húzták rá a vizes lepedőt Verstappenre, mert akadályozta finn társát. Whiting minden bizonnyal világosan meg szeretné húzni a határt a szabályos védekezés, és az azt áthágó megmozdulás mögött, ezért gondolta úgy, hogy személyesen tisztázza a történteket a második helyen végző versenyzővel. 

A Mercedes azonban nem elégdett meg ennyivel, és fellebbeztek a végeredmény ellen, az FIA viszont az USA Nagydíjra halasztotta a döntést - később viszont a brackley-i alakulat visszavonta a fellebbezést.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: