DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Rosberg elismeri, agresszív volt Raikkönennel

Összességében pozitív versenyt zárt Nico Rosberg, habár a Malajziai Nagydíj során mindkét Ferrarival összetűzött. Hamiltonról is beszélt, sajnálja a csapattársat.

Nyolcról 23 pontra növelte bajnoki előnyét a Sepangban harmadik helyen célba érő Nico Rosberg, versenyére azonban sok minden elmondható, csak az nem, hogy egyszerű volt. A futam legelején Sebastian Vettel ütette meg hátulról, a Mercedes-pilóta másodikról az utolsó pozícióig esett vissza.

„Egyszerűen belém szállt egy fékevesztett négyszeres világbajnok” – beszélt az incidensről Rosberg, amely kapcsán Vettel azt mondta, ellenfele rossz helyen volt. „Akkor azt hittem, az 1-es kanyarban mindennek vége van, boldog vagyok, hogy végül sikerült a dobogóig küzdenem magam.”



Rosberg később a másik Ferrarival akadt össze, mikor Kimi Raikkönent előzte, a két autó összeért. Bár Raikkönen nem veszített, a német 10 másodperces időbüntetést kapott a rámenős manőverért, a futam hajrájában úgy küzdött Raikkönen ellen, hogy a közelében sem volt: ügyelnie kellett rá, hogy elég messze végezzen a finntől, így övé legyen a harmadik pozíció.

„Megpróbálkoztam és összeértünk. Nem emlékszem a részletekre, de biztos, hogy agresszív voltam. Kicsit túl agresszívnak ítélték, és ennyi volt” – intézte el ezt az esetet Rosberg, aki ekként összegezte nagydíját: „Nem olyan érzés, mintha győztem volna, hiszen harmadik vagyok. Ami Lewist illeti, tudom, milyen szörnyű ezt átélni, és tisztában vagyok vele, min megy most keresztül.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: