DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Button sajnálja az elszalasztott lehetőséget

Bár a brit pilóta az első tíz között ért célba, kissé csalódott a verseny alakulása miatt, hiszen véleménye szerint előrébb is végezhetett volna F1-es karrierje 300. futamán.

Ha csak az eredményeket tekintjük, Jenson Button a kilencedik helyről indulva kilencedikként is ért célba, de sokkal kalandosabb volt a versenye, mint azt a számok tükrözik. A rajtnál kialakult kalamajkából hasznot húzva több pozíciót is sikerült előrelépnie, de aztán meg kellett adnia magát a mögötte érkező gyorsabb autóknak ráadásul a virtuális biztonsági autón is rajta vesztett - mindezt 300. futamán.



A Sky Sports riportere a futam után felvetette a britnek, hogy hatodik helyre lépett fel a startot követően, Jenson Button azonban kijavította: „Már negyedik voltam, de sajnos gyorsan meg tudtak előzni” - vélekedett 2009 világbajnoka. „Ezt követően minden jónak tűnt: mögöttem Hülkenberg és Fernando is három kiállással versenyzett, míg én kettővel. A virtuális biztonsági autó két körrel azután jött be, amikor kiálltam, ők pedig ez alatt cseréltek, így elém jöttek vissza. Kicsit szomorú, de ez van.”

„Az autóval nem volt probléma a végén, csak egyszerűen lassú voltam, és az abroncsaim is elhasználódtak. Bízom benne, hogy az utolsó öt verseny során többet fogunk kihozni a stratégiából” - tette hozzá Button, akinek a malajziai volt a hatodik pontszerzése. A brit utoljára Németországban jutott be az első tíz közé, akkor a nyolcadik helyen zárt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: